B. Kovács Emőke a lelkét is hozzáadja minden alkotásához

MártélyB. Kovács Emőke 1964-ben született Hódmezővásárhelyen. Mártélyon él, egy gyermek édes­­anyja, aki már felnőtt, férjnél van. A művésznő alkotásai a településen, de az ország számos pontján is láthatóak. 

Minden irányból művészetB. Kovács Emőkével Mártélyon, a Makovecz Imre építész által tervezett Boldogasszony házacskánál találkoztunk, amelyhez a művésznő készítet­­te az angyalokat és a Szűz Má­­ria-szobrot. 

– Édesanyám, aki a Felvidékről származik, Somogyi Katalin Emőke iparművész volt. Édesapám, B. Kovács Fe­renc pedig hódmezővásárhelyi születésű. Úgy találkoztak, hogy édesanyám főiskolásként Hódmezővásárhelyen, a Hódikötnél töltötte a nyári gyakorlatát, édesapám is ott, a gyárban dolgozott kötősként. Megismerkedésükből szerelem, majd házasság lett, így maradtak és kötődtek mindketten hűségesen Hódmezővásárhelyhez – tudtuk meg B. Kovács Emőkétől. Édesapja is nagyon szerette a képzőművészetet. A Képcsarnok üzletkötőjeként is dolgozott közel 20 évet. A Képcsarnok, az akkori kortárs művészeket támogatva értékesített főként grafikákat, festményeket. Így sokan jutottak részletre értékes, vagy később rendkívül értékessé váló műalkotásokhoz. Emőke azt is elárulta, anyai nagyapja, aki kántortanító volt, nagyon szép grafiká­kat, akvarellképeket ké­­szített. 

Delhiben is jártak a rajzai– Nagyapám és a szüleim tehát közel álltak a képzőművészethez. Ez adott egyfajta löketet nekem, és természetesen a testvéreimnek is, akik szintén képzőművésszé váltak. Már gyermekkoromban vágytam arra, hogy fessek, szobrászkodjak. Édesanyám nyaranta gyakran festegetett az udvaron, azonnal köré sereglettünk, és mi is ecsetet ragadtunk. Öten vagyunk test­­vérek, én vagyok a legidősebb. Judit húgom bőrdíszműves, Márti festő, Kati szobrász, öcsénk pedig festészettel és szobrászattal is foglalkozik – mesélte. 

Hódmezővásárhelyen a szülők baráti köre is képzőművészekből állt, az volt a természetes, hogy körülöttük mindenki alkotott. 

– Általános iskolai rajztanárom, a nemrégiben elhunyt Szente-Varga Gergelyné karolt fel. Látott bennem valamit, a munkáimat rajzversenyekre nevezte be. A legnagyobb si­kerem az volt, hogy a rajzaim Indiába, Delhibe is eljutottak, ahol kétszer is ezüstérmet nyertem, ami nagy szó volt 13-14 évesen. Budapesten, az Országházban adta át a díjat Delhi konzulja. Meghívást kaptam ugyan az indiai díjátadásra is, akkor azt nem engedhettük meg magunknak, de így is örök élmény maradt – emlékezett vissza. Az általános iskola után Szegedre került, a Törmörkény István Művészeti Szakközépiskola kerámia szakára. Ott Fekete János volt a mestere, aki annak idején még Borsos Miklós szobrászművész növendéke volt. Tanárai közül Végvári Gyulát, Szalay Ferencet említette még. A főiskolai felkészülés előtt visszakerült a kerámia tanszakra tanársegédnek, majd Budapestre vitt az útja, ahol rajzstúdióban, majd Kecskeméten, a rajzfilmstúdió­ban is dolgozott. 1996-ban a MAOE, Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tagja lett. – Később pedig úgy alakult, hogy a szobrászathoz kerültem közel, de ennek a gyökerei is a középiskolához nyúlnak vissza. A kerámia nagyon sokoldalú mesterség.

Megtanultuk az alázatot az anyag felé, de tervezni is lehetett, ami formálta a kreativitás iránti igényt – tette hozzá. 

Munkája jutalma, ha tetszik az embereknekB. Kovács Emőke elmondta, Istennek is lehetett azzal célja, hogy a képzőművészet felé terelte, munkái során is sokszor érzi a Teremtő közelségét. Istenhite gyermekkora óta kíséri, de felnőttként erősödött meg benne. 

– Voltak a pályámon olyan időszakok, amikor úgy éreztem, hogy megrekedtem, vagy éppen nem volt munkám, azonban olyan erős volt a kapocs a hitem és a szakmám szeretete iránt, ami mindig erőt adott, amíg túl nem lendültem ezen. Soha nem vártam, hogy a sült galamb a számba repüljön. Folyamatosan figyeltem, figyelem a pályázatokat, és szerencsére gyakran akadnak felkérések is. Ha elkészülök egy munkával, mindig az a legnagyobb öröm számomra, ha látom az emberek arcán, hogy tetszik. Elsősorban ez a jutalmam. De az idő haladtával látom, hogy minden nehéz időszaknak is megvan az értelme. Így tudja az ember igazán értékelni a jót – fogalmazta meg. 
B. Kovács Emőke alkotásait itthon és külföldön is számos alkalommal láthatta a művészetszerető közönség. Munkái többször is szerepeltek az olaszországi Dante Biennálén. Indult számos pályázaton. Kisplasztikáktól egészen a több méteres szobrokig sok mindent készít. Rendszeresen részt vesz a Hód-Mezőgazda Zrt. díjainak elkészítésére kiírt pályázatokon is, idén is az ő alkotásait vehették át a termékdíj legjobbjai. 

– Mindig nagy szeretettel látok munkához, legyen szó kisplasztikáról, vagy akár nagy szoborról. Feladatilag a kisplasztika egyszerűbb, de ott is mindig arra törekszem, hogy ne csak jól legyen megmintázva, hanem legyen még valami plusz is, ami megfogja az embereket. Az alkotásaimhoz a lelkem is hozzáadom – mondta B. Kovács Emőke. 
Kikísérletezte az angyalszobrok anyagátA művésznő minden anyagot szeret, de a samott és az agyag áll hozzá legközelebb. 

– Ezek az anyagok másképp formálhatók. Sok mindent ki kell tapasztalni, tudni kell, mit szeret az anyag és mit nem, hogy ne repedjen, vagy ne robbanjon fel az égetés során. Például a mártélyi strand felé vezető út mellett látható, Makovecz Imre tervei alapján készült Boldogasszony házacska szobrai sem kőből készültek, bár tényleg úgy néznek ki, hanem samottból. Lengyelországból sikerült szürke alapagyagot beszerezni, amibe egy vásárhelyi cég által készített samottőrleményt kevertem. Ezt a kevert anyagot a szobrok készítése előtti Kerámia Szimpóziumon kísérleteztem ki egy másik munkám kapcsán. Amikor 2017-ben felkérést kaptam a két angyal és a Szűz Mária-szobor elkészítésére, akkor ugrott be, hogy az egyébként nagyon drága és nehezen szállítható mészkő helyett ebből az anyagból mintázom meg a szobrokat. Az anyagot 1300 Celsius-fokon égettük ki, olyan hatása van, mintha mészkő lenne – mondta a művésznő, aki arról is beszélt, hogy a szobrok mérete miatt, nem volt egyszerű a munka, de igazi kaland, hatalmas élmény volt. 

Mártély, az inspiráló közeg– Olyan miliő, ami vonzza a művészeket, nemcsak a képzőművészeket, hanem más művészetek ágait is. Gyermekkoromban sokat jártunk ide a szüleimmel. Nekem na­gyon tetszett a református egyház imaháza. Mondtam is édesapámnak, hogy ha nagy leszek, ott fogok lakni. A sors kegyelme, hogy ezzel az épülettel srégen szemben élek, és mindennap láthatom. A kerítésem is visszatükrözi álmaim házának kerítését – mesélte.