Makó-Újváros

2022.12.08. 11:39

Megjött a válasz: nyithat a kis posta

Megérkezett a Magyar Posta hivatalos válasza a makói önkormányzat kérelmére: kinyithat az újvárosi kis posta - évi 23 millió forintért. A végső döntést az ügyben a jövő heti testületi ülésen hozzák meg.

Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre

Most már biztos, hogy eredményes volt Farkas Éva Erzsébet makói polgármester közbenjárása az újvárosi kis posta ügyében: a Magyar Posta hivatalos válasza szerint az újranyitás úgy lehetséges, ha erre szolgáltatási szerződést köt az önkormányzat az állami vállalattal, és megfizeti annak éves nettó 23 millió 73 ezer forintos díját. A szerződést 18 hónapra, január elsejével lehet megkötni.

Emlékezetes: a makói önkormányzat az idei évben komoly összeget, több mint 12 millió forintot fordított annak az önkormányzati tulajdonú épületnek a teljes körű felújítására, amelyben a kis posta működik. A munkálatok után szeptemberben nyílt meg újra, de ennek a makóiak nem sokáig örülhettek, a Magyar Posta ugyanis úgy döntött, takarékossági okokból a fűtési szezon idejére átmenetileg bezár 336 szolgáltatóhelyet, köztük ezt is. November 12-e óta lakat lóg rajta. A makói önkormányzat erre reagálva levélben ajánlotta fel, hogy átvállalja a kis posta működtetésének minden költségét, sőt még az itt dolgozók bérét és járulékát is fizeti. Farkas Éva Erzsébet polgármester ráadásul személyesen is tárgyalt Budapesten a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatójával, Balczó Barnabással. A pozitív visszajelzés ezek után érkezett meg.

A kis posta újranyitásáról szóló polgármesteri előterjesztést a jövő szerdai ülésen tárgyalja meg a makói képviselő-testület. E szerint megkötik ezt a bizonyos, Magyar Posta által kért szerződést, egyúttal elengedik a helyiség bérleti díját is a szerződés időtartamára. A testület minden bizonnyal rábólint a javaslatra, hiszen előzetesen is nagyjából 20-22 milliós éves költséggel kalkuláltak. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában