Felfüggesztettet kapott egy szegedi egyetemista

Suki Zoltán

Egy év hat hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Szegedi Járásbíróság kedden testi sértés miatt egy harmadéves szegedi egyetemistát, aki egy házibuliban lefolyótisztítót öntött egy társa fülébe. Egy másik fiatalt kábítószer birtoklásért egy év próbára bocsátottak. Az eset még 2021 januárjában történt. A fiatalok egy szegedi nyaralóban buliztak, ahol ittak és drogoztak is. Egyikük a földön fekve elaludt és az egyetemista fiú megpróbálta felébreszteni úgy, hogy vizet öntött a fejére. Ez azonban nem sikerült, az alvó fiatal nem ébredt fel. Ezután került elő a lefolyótisztító, amit az egyetemista a társa fülébe öntött, aki erre már felébredt. Vízzel próbálta kiöblíteni a füléből a lefolyótisztítót. A két anyag azonban reakcióba lépett, és nagy fájdalom mellett egyre mélyebb égési sérüléseket okozott. A társaság tagjai az egészet videóra vették. A sérülés maradandó hallás- és esztétikai sérüléssel gyógyult csak meg.

Az előkészítő ülésen és korábban is mindkét vádlott azt mondta, hogy megbánta, amit tett. Be is ismerték bűnösségüket, amit a bíróság elfogadott, így az ítélet jogerős. Az ítélet része az is, hogy az egyetemistát a bíróság előzetesen mentesítette, ami azt jelenti, hogy nem számít majd büntetett előéletűnek. A védője ezt azért kérte, hogy az egyetem befejezése után ne érje hátrány egy „rossz döntés” miatt.

 

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában