Helyi közélet

2023.03.21. 17:30

Földeákon ellopták a húsvét ünnepi kellékeit

Szabó Imre

Régi, kedves szokás, hogy Földeák központi részén, a művelődési ház melletti füves területen az épp aktuális ünnepekre készülve installációt helyeznek ki. Ez mindig nagy sikert arat, a további díszítéshez gyakran a falu lakói is hozzájárulnak. Idén tavasszal azonban a húsvétváró dekoráció kihelyezése elmarad, ennek elemeit ugyanis ellopták. Ilyesmi korábban még nem történt.

Mint a helyi művelődési ház és könyvtár hivatalos közösségi oldalán olvasható, a földeáki lakosok – Neparáczki Zoltán és Szecskó Lajos bácsi – által fából faragott, jótékony célból felajánlott díszeket, nyuszikat, ládákat valaki eltulajdonította. A Nacsa Márta által felajánlott világoskék kerékpárnak is nyoma veszett – ez is a tavaszi díszítés része lett volna. Ezeket a művelődési ház udvarán található épületben, a jurtában, egy elkülönített helyen tárolták. Hogy a díszítőelemeknek pontosan mikor veszett nyoma, nem tudni. Azzal, hogy nincsenek meg, most szembesültek, amikor munkához láttak volna.

A művelődési ház és könyvtár dolgozói a falu lakóit a közzétett bejegyzésben arról tájékoztatták, hogy a történtek miatt ezúttal sajnos nem tudják elkészíteni a megszokott és várva várt ünnepi dekorációt. A felhívás egy kéréssel zárul: kérik, hogy ha valaki tévedésből vette magához a fent említett dolgokat, juttassa vissza, hogy továbbra is díszítésként tudják felhasználni. Jó kérdés, hogy az illetőt a jó szándékú kérés meghatja-e.

A hozzászólók a bejegyzés alatt részben felháborodásukat fejezik ki, részben emlékeztetnek rá, a házban a közelmúltban több magánrendezvényt tartottak, az udvaron teherautók is megfordultak, az épületrész ajtajait pedig nem zárták be, a tettesnek tehát nem volt nehéz dolga. Volt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a faluban működnek térfigyelő kamerák – igaz, a művelődési ház udvarán és a jurtában nincs ilyen berendezés. Ezek után csak reménykedni lehet abban, hogy esetleg előkerülnek az eltűnt holmik. 

Címkék#Földeák

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában