Mezőfalva

2022.05.25. 11:30

A gyermekeinkben a jövőnk – táncos összefogás az óvodáért

Táncos összefogással a legkisebbekért. Az óvodások javára báloztak Mezőfalván. A jótékonysági rendezvényen több mint kétszázan foglaltak helyet az asztaloknál.

Horváth László

Ismét csodálatos dekoráció díszítette a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermének falát május 21-én, szombaton este. Az óvodabálra tündérkertté varázsolták a helyszínt a szervezők, ami nem véletlen, hiszen az intézmény neve is így hangzik: Mezőfalvai Tündérkert Óvoda! 

Az apa–lánya tánchoz bevonulnak a főszereplők

– Egy-egy ügyért való összefogás sokféle lehet. Ilyen az óvodabál szervezése, ahol nagyon sokan önzetlenül és jókedvvel dolgoznak a rendezvény sikeréért – hallottuk Kovácsné Huber Zita intézményvezetőt a báli műsort megelőző köszöntőben. Majd így folytatta: – Sok éve hagyomány, hogy a tavaszi időszak nagyszabású táncos rendezvényének résztvevői jótékony adakozással segítik az intézményben folyó munkát, a gyermekek fejlődéséhez szükséges tárgyi eszközök beszerzését. A tavasz a megújulás jelképe, és ez a folyamat az óvodánkban is jelen van minden évben. 

Anyák és fiúk a parkettre lépés előtt

Egyvalami azonban nem változik a kezdetek óta, a dolgozók elhivatottsága, a gyermekekbe vetett megingathatatlan hit, ami a mindenkori feltörekvő generációk sikerének titka. Az elődök által kijelölt utat követik a mai óvodai dolgozók, figyelve arra, hogy tudásukat fejlesztve nyitottak legyenek az újra. 

Sokan vettek részt a jótékonysági óvodabálon Mezőfalván

Az óvodai nevelői munka napjaink gyors, változó világában egyre nagyobb kihívást jelent. Arra törekszünk, hogy a gyerekek megmutathassák a bennük lévő tehetséget, összhangot és a mérhetetlen nagy szeretetet, amivel ezúttal is mosolyt csalhatnak arcunkra, szeretetet a szívünkbe. 

Az apa–lánya tánc sokakat elérzékenyített, s csalt könnyeket a szemükbe Fotók: Horváth László

A bál közeledtével egyre izgatottabbá váltunk, annyira örültünk, hogy számtalan egykori óvodásunkat, fiatalt láthattunk viszont a vendéglistán. A csütörtöki, pénteki díszítés mindig jó hangulatban zajlik, az óvodai kollektíva és a szülők összefogásával. Nagy támogatás volt a díszítés előkészületeinél az iskolás gyerekek segítsége is. 

Vagány srácok lesznek, ha felnőnek! 

És természetesen nagy lelkesedéssel készültek a műsorban szereplők is. A hangulatból már a főpróbán lehetett érezni, az idén is fantasztikus produkciókat láthatunk majd – mondta a báli köszöntőben Kovácsné Huber Zita, a Mezőfalvai Tündérkert Óvoda igazgatója. 

A Turi zenekar hajnalig húzta a talpalávalót

A köszöntő után két táncos produkcióval készültek a szervezők. Az apa–lánya keringőt, majd az anya–fia show-táncformációt láthattuk. Az apukákat és lányaikat Pötör Emese, az anyukákat és fiaikat Begán Kondor Gabriella állította színpadra. Olyan sikerrel szerepeltek – ahogy az alapítványi és az óvodabálokon is lenni szokott –, ezúttal is kétszer kellett előadni a produkciókat. 
A műsort követően már a felnőttek táncos báljáé volt a főszerep, ahol a Turi zenekar húzta a talpalávalót reggelig. 

Az anyák és fiúk táncánál igazi rock and roll hangulat kerekedett

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában