Dunavecse

2022.06.26. 12:00

Fesztivált tartottak a Pentele-híd lábánál

Gasztronómiai és zenés-táncos vigadalmat rendeztek a Pentele-híd lábánál szombaton, ez volt a Hidi-vásár és fesztivál a dunavecseiek szervezésében.

Molnár Emese

Fotó: Zsedrovits Eniko

Már maga a helyszínválasztás is megadja a rendezvény hangulatát. A fesztivált immáron tizenhatodik alkalommal szervezték meg, amelyet éppen az hívott életre, hogy megünnepeljék a híd átadását. Ez az esemény 2007 nyarára datálódik, és a helyieknek annyira tetszett az első rendezvény, hogy hagyományt szerettek volna belőle. Erről mesélt nekünk Horváth-Gallai Eszter, a dunavecsei Vikár Béla Művelődési Ház igazgatója. A kezdeti elképzelések szerint ötévente szervezték volna meg a fesztivált, végül minden évben meghirdették. Persze, a világjárvány az elmúlt időszakban itt is közbeszólt, de nem volt kérdés a folytatása.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A június 25-i dzsembori két fő részből állt. A nap első felében a gasztronómia került előtérbe, illetve, ha még pontosabban akarunk fogalmazni, akkor csülök került az asztalokra. Egy főzőversenyre jelentkezhettek a családi-baráti társaságok. Nevezési díj nem volt, és Dunavecse Város Önkormányzata mindegyik csapat számára két darab csülköt biztosított. Idén kevesebb volt a főzőcsapatok száma, mint a korábbi években, ezúttal tíz társaság érkezett a reggeli kezdésre, de természetesen a vidámságból és a jókedvből nem volt hiány. Nem meglepő, hogy a legkézenfekvőbb megoldást választották a csülök feldolgozására: finom pörkölteket készítettek belőle a bográcsokban. Voltak, akik egy kicsit „felturbózott” recept alapján főztek, és pacallal vagy éppen káposztával együtt rotyogtatták az ebédet.

Forrás: Zsedrovits Eniko

Az elkészült ételeket zsűri is értékelte, majd 14 órakor kihirdették az eredményeket. Ekkor vette kezdetét a színpadi műsor is. Horváth-Gallai Eszter elmondta, igyekeztek úgy összeállítani a zenés-táncos produkciók kínálatát, hogy mindenki találjon kedvére valót, és minden korosztályt meg tudjanak vele szólítani. Fellépett a Levendula Néptánccsoport, volt Extreme Bikeshow, Horváth Szilveszter műsora alatt pedig már nagyon sok helybéli érkezett meg a rendezvényre. Közismert fellépők is koncerttel készültek a dunavecsei bulira, így például Jolly, Krisz Rudi, valamint a nap zárásaként Ganxsta Zolee és a Kartel.

Forrás: Zsedrovits Eniko

Horváth-Gallai Eszterrel arról is beszélgettünk, hogy a következő nagyobb rendezvényük az augusztus 20-i ünnepség lesz. Aztán szeptember 3-án tartják a Lecsófesztiváljukat. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy régi, hagyományos rendezvény a település életében, ám egy időre abbamaradt. Tavaly hívták ismét életre, és természetesen környékbeli csapatok jelentkezését is szívesen fogadják majd rá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában