Oktatás

2022.06.28. 12:00

Több iskolában is új igazgatót neveznek ki

Általában ötéves ciklusra neveznek ki vezetőt a közintézmények élére, így például az általános iskolák igazgatói feladatainak ellátásához is ennyi időre kapnak megbízatást a kiválasztott személyek. Városunkban öt általános iskola tekintetében a most zárult tanévvel járt le az igazgatók kinevezése is, ezért az Emberi Erőforrások Minisztere a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján pályázatot hirdetett korábban a Dunaújvárosi Tankerületi Központ által fenntartott iskolák vezetői pozíciójára.

Molnár Emese

A határidőig beérkezett pályázatok részét képező vezetési programokat nyilvánossá kellett tenni, ezeket az érintett iskolák honlapján lehet megtalálni.  

Nálunk az Arany, a Dózsa, a Petőfi, a Vasvári és a Móra iskoláról van szó. Ezek közül a Dózsa és a Petőfi iskola vezetésében lesz változás, ugyanis amellett, hogy lejártak a kinevezések, az igazgatók nyugdíjba is vonultak. A Petőfi iskolában a nyolcadikosokkal együtt búcsúztatták el jelképesen Rideg István igazgatót a ballagáson. Az intézményvezetői feladatokra a két igazgatóhelyettes pályázott: Árvai Gyöngyi és Gálosfai Tímea. 

A Dózsa iskola júniusi tanévzárójával Tóth Györgyné igazgató is befejezte pedagógusi-intézményvezetői pályafutását. Három pedagógus adta be pályázatát az igazgatói posztra: Biró Éva Zsuzsanna, Gajdó Krisztina és Vezér Katalin Zsuzsanna. 

A másik három dunaújvárosi iskolában a jelenlegi intézményvezetők pályáztak egyedüliként a vezetői feladatok folytatására, így az Aranyban Garai Zsuzsanna, a Vasváriban Kovács Erzsébet, míg a Móra iskolában Alpekné Major Valéria.  

Nem helyi, de a Dunaújvárosi Tankerülethez tartozik a rácalmási Jankovics Miklós Általános Iskola, amelynek igazgatója, Kiss József ugyancsak nyugdíjba vonul. A vezetői feladatok ellátásra ketten pályáztak: Márta István és Vezér Katalin Zsuzsanna. 

Az igazgatói pályázatok elbírálási határideje június 28-a. Az illetékes minisztériumi döntésekről külön-külön kapnak majd értesítést a pályázók, az új intézményvezetői megbízatások augusztus 16-tól kezdődően öt évre szólnak majd, 2027. augusztus 15-ig. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában