Apróműhely

2022.08.10. 14:00

Apró kézműves csodák világa

Dunaújváros - Mindig csodáltam az olyan embereket, akik hétköznapi tárgyakat úgy fel tudnak „öltöztetni”, hogy azok átlényegülnek valami egészen mássá, apró kézműves csodákká. Varga Brigitta pontosan ezen a vonalon tevékenykedik, vele beszélgettem a szárnypróbálgatásról, az alkotás folyamatáról, tervekről.

Varga Zsófi

Fotó: Laczkó Izabella

Az elhatározás 
– Amikor a nagylányom megszületett, elveszem a hétköznapokban, az anyaságban, szerettem volna valami hobbit találni, ami kikapcsol, feltölt. Az interneten nézelődtem, és úgy találtam rá a dekupázstechnikára, majd részt vettem tanfolyamokon, és szerelem lett belőle. A saját magam szórakoztatásával kezdődött, az otthonunkat csinosítottam, barátoknak készítettem egy-egy darabot. A harmadik gyermekem születése után újra előjött bennem az alkotás utáni vágy, és komolyabban foglalkoztatott a gondolat, hogy mi lenne, ha nem csak hobbiként, hanem vállalkozóként tevékenykednék. Megerősítette az elhatározásomat, hogy háromgyerekes szülőként nehéz olyan munkahelyet találni, ahol tolerálják, ha például a gyerek beteg, vállalkozóként azonban én osztom be az időmet, nem kell alkalmazkodni senkihez. 

Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap 

Csak a képzelet szabhat határt 
– Pozitívak a visszajelzések, sokan mondják, hogy szépek ezek a dísztárgyak, de nem mernek hozzányúlni. Ezek valójában használati tárgyak, mindegyiknek megvan a funkciója, van itt például fűszertartó, óra, tálca. Általában a vásárlók először megnézik ezeket, elképzelik, hogyan nézne ki az otthonukban, majd utána vásárolják meg a terméket. Szívesen készítek személyre szabottan egyedi ajándéktárgyakat, volt már megrendelésem házassági évfordulóra is. Maga az alkotás folyamata meglehetősen időigényes, füzetek készülnek a leggyorsabban, másfél-két óra kell, beleszámítva a száradási időt is. A gyurmával készülőkhöz legalább öt-hat óra kell, ez a gyurma levegőn szárad, a termék több lépcsőben készül. 
 

Le a tucattermékekkel! 
– Vásárokban lehet velem találkozni, és webshopom üzemel már, ahol a blogomat is olvashatják. A vásárokat azért kedvelem, mert személyesen tudok találkozni a vásárlókkal, ők pedig meg tudják nézni a termékeket. Azt szeretném elérni, hogy az emberek ne csak a termékeket lássák, hanem tudják az emberek kihez kötni azokat, tudják azt, hogy ki készítette. Az a célom, hogy leszámoljak a tucattermékekkel. Azt figyeltem meg, hogy az emberek már nem figyelnek arra, hogy személyessé tegyék, például ha ajándékot vásárolnak, akkor gyorsan le akarják azt tudni, nem veszik figyelembe, hogy ki minek örülne, mi a stílusa. 
 

 

Hamarosan workshop 
– Szeretnék egy alkotói közösséget létrehozni, mivel sokan vannak olyanok, akik tehetségesek és szeretnének alkotni. Arra gondoltam, hogy akár havonta egyszer össze lehetne gyűlni, és együtt készíthetnénk valamit, például remek anya–lánya program is lehet belőle. Az ötletem testet ölt, augusztus 12-én, a Munkásművelődési Központban az érdeklődők részt vehetnek az első workshopomon 16–19 óráig a 106-os teremben. 
Alkotócsomagok összeállításán is gondolkozok, ezek tartalmaznának minden szükséges hozzávalót ahhoz, hogy akár otthon is elkészíthessék a kívánt tárgyakat. Jó megoldás ez abban az esetben, ha valaki nem szeretne alkotói közösségben dolgozni, hanem inkább otthon, hiszen különbözőek vagyunk, így számukra is megadhatnám az alkotás örömét. Oktatóvideó is tartozna a csomagokhoz, amiben megmutatnám, hogyan kell elkészíteni az ajándékokat. Ötlet van, s az mind megvalósításra vár… 
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában