70 éves álom valósult meg

2022.09.25. 16:00

Sportközponttal gazdagodott Beloiannisz

A történelem során a magyar és a görög nép között sok kapcsolódási pont volt. Az egyik ilyen volt Beloiannisz település 1950-es létrejötte, amikor a menekülő görög embereknek Magyarország nyújtott segítséget – hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Beloianniszban, ahol a falu apraja-nagyja jelenlétében átadták a görög nemzetiségi község első önálló tornatermét.

KECSKÉS ZOLTÁN

Az ünnepélyes szalagátvágás Fotós: Fehér Gábor / FMH

A görög nemzetiségű település új komplexumának átadásán Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy a világot sújtó gazdasági nehézségek ellenére Magyarország kormánya és Beloiannisz polgárai kiálltak ügyük mellett, ennek az összefogásnak köszönhetően pedig egy 70 éve óhajtott álom valósulhatott meg. Majd arról beszélt, hogy a beruházás a magyarországi görögség hosszabb távon való fennmaradását is fogja segíteni. 

Papalexisz Kosztasz, Beloiannisz polgármestere az eseményen mérföldkőnek nevezte a fejlesztést. A beruházásra utalva hangsúlyozta: Beloiannisz története során eleddig még nem rendelkezett önálló tornateremmel. A kezdetekben még az iskola folyosóján, majd a 80-as évektől a művelődési ház nagytermében folyt az oktatás egészen mostanáig. Ezt követően a hála szavaival szólt mindazokhoz, akik közbenjártak a projekt megvalósulásában. Külön köszönettel illette Tessely Zoltán országgyűlési képviselőt, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, akik felkarolták a település ügyét és közbenjárásuknak köszönhetően első körben a magyar állam 120 millió forinttal támogatta a beruházást, majd ezt a későbbiekben a megdráguló árak miatt további  92 millióval egészítették ki. A minden igényt kielégítő 270 négyzetméteres tornaterem nem csak az iskolások, de a különböző tömegsportok otthona is lesz – emelte ki a faluvezető.

Tessely Zoltán, a térség országgyűlési képviselője szintén az elismerés és a hála hangján szólt az egybegyűltekhez. Az átadott sportközpontot Beloiannisz legújabb különleges ékszerdobozának nevezte. A képviselő jelezte, hogy a jövőben is segíteni fogják a települést, hiszen annak idején egy sport és kulturális központot álmodtak meg, aminek egyik része ugyan a mai nappal beteljesedett, de kultúrházban még van bőven tennivaló. Ezt követően Paisziosz Larendzakisz, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátus segédpüspöke megáldotta az épületet és használóit, majd ünnepélyesen is átadták a létesítményt a falu apraja-nagyja legnagyobb örömére. A gyerekek pedig különleges műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek.

Forrás: feol.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában