Retró vetélkedő

2022.09.27. 11:30

Megizzadtak az indulók a rajzfilmek vetélkedőjén

Zsúfolásig megtelt pénteken délután a Munkásművelődési Központ színházterme. Mi volt az apropója? Retró vetélkedőt tartottak, ezúttal a rajzfilmek témakörében.

Agárdy Csaba

A Szilágyi Irén (balról), Izing Anita, Agárdy-Kovács Anita és Bolygó Krisztina által alkotott csapat eddig mindig indult

A Munkásművelődési Központ vezetősége részéről nagyszerű ötlet volt évekkel ezelőtt a retró vetélkedősorozat elindítása. Ennek bizonyítéka, hogy mindig óriási az érdeklődés a retró vetélkedő iránt. A pénteki annyiban volt rendhagyó, hogy a témája, azaz a rajzfilmek, már szerepelt egyszer a repertoárban. Az akkori siker megismétlődött, ugyanis tizenöt csapat adta le jelentkezését és mérkőzött meg. A bevezető feladatsor még az intézmény vezetője, Kováts Rózsa szerint is nehézre sikeredett – a kvízkérdések rendesen megizzasztották a résztvevőket. 

Zsúfolásig megtelt az MMK színházterme pénteken délután Fotók: amatőr 

A folytatásban pillanatképekről, kiragadott filmjelenetekből kellett felismerni a rajzfilmek címeit, nehezítésképp a fotók negatívjait vetítették ki a szervezők. Elmaradhatatlan része a retró vetélkedőknek a zenés feladvány, ami most sem maradt el, a Mekk Mester, a Nagy Ho-Ho-Ho Horgász, a Vízipók vagy a Süsü, a sárkány ikonikus dallamai mellett néhány kevésbé felismerhető filmzene is tarkította az összeállítást. A fejtörők sora a rajzfilmekben elhangzott jellemző „aranyköpések” és párbeszédek felismerésével, majd figurák szempárainak beazonosításával folytatódott. Egyszóval, maratoni versenyen mérettettek meg a csapatok, amelyek általában négytagúak voltak, de egy esetben csökkent létszámmal, ketten is vállalták az erőpróbát. 
 

Az eredményhirdetést a szokásos kiváló hangulat jellemezte. Kováts Rózsa minden résztvevőnek oklevelet, ajándékot adott át, majd az első helyezett kihirdetése előtt megjegyezte, hogy a dobogó legfelső fokára a hetes csapat állhat. Az a csapat, amelyik sok retró vetélkedőn szerepelt kiválóan, legtöbbször első-második helyen végezett, de az utóbbi időben valamiért elpártolt tőlük a szerencse. Úgy tűnik, Fortuna ismét a kegyeibe fogadta őket, név szerint Schwarczenbarth Zoltánt és feleségét, Pellei Hajnalkát, Árvai Ákost és Árvainé Pálinkás Juditot. 
Információink szerint a legközelebbi vetélkedő témája a pop és a rock lesz. 
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában