Focitorna

2023.02.01. 19:12

Ezúttal nem sikerült nekik az éremszerzés

Ezúttal Komárom-Esztergom vármegye volt a házigazdája a nagyszabású futballtornának, amelyet a helyi szövetség szervezett a vármegyei igazgatóságok csapatainak. Fejér ezúttal nem lépett tovább a csoportból.

Horog László

Fejér vármegye együttese a Csík Ferenc Emléktornán szerepelt Esztergomban Fotó: Horog László

Szerettek volna ezúttal is a dobogóért küzdeni – jövőre javítanának

Hatodik alkalommal került sor a Magyar Labdarúgó Szövetség vármegyei igazgatóságainak összecsapásaira, az eseményt három éve Csík Ferenc Emléktornaként rendezik, a korábbi, veszprémi igazgató, egykori NB I.-es és egyszeres válogatott labdarúgó emlékére, aki a 2020-as, balatonfüredi rendezvény előtt hunyt el. 

A Fejér vármegyei együttes rendszeresen jól szerepel, kétszer megnyerte a tornát, az első viadalon Győrben elhódította a díszes serleget, hazai pályán, Fehérváron ezüstérmes lett, Kövesden bronzérmes, Füreden pedig a legjobbnak bizonyult. 

Komoly tervekkel utazott ezúttal is a szomszédos vármegyébe, a helyi, vadonatúj, Pézsa Tibor Sportcsarnokban bonyolított, kispályás rendezvényen 14 együttes vett részt. 

Az esemény első meccsét a házigazdákkal vívta, a későbbi győztes Komárom-Esztergom nagy csatában, 2–1-re nyert, a fehérváriak gólját az FMLSZ munkatársa, a grassroots koordinátor, Gelencsér Tibor szerezte. A második derbin gól nélküli döntetlenre végzett Borsod-Abaúj-Zemplén válogatottjával, legvégül Zala és Tolna vegyes csapatát 3–0-ra verte. A csoportból nem jutott tovább, a négyes küzdelmeit Komárom nyerte, megelőzve Borsod, Fe­jér, valamint Zala és Tolna labdarúgóit. 

Fejér együttesében Fehérvári József, Gajdóczi Tibor (kapusok), Bencsik István, Kulcsár Attila, Varga Jenő, Petrás Gábor, Diczkó Csaba, Wittner József, Patkós Csaba, Schneider Patrik, Gelencsér Tibor (mezőnyjátékosok) jutott szóhoz. A házi gólkirály Gelencsér lett három találattal, a gárda negyedik találatát Kulcsár Attila szerezte. A küldöttséget Schneider Béla, az FMLSZ igazgatója vezette, a kispadról pedig az alelnök, Bíró Zsolt irányította. 
– Az első meccsen a vendéglátók ellen gyorsan kétgólos hátrányba kerültünk, aztán rendeztük a sorokat, azonban túl sok helyzetet kihagytunk. Szoros meccsen szenvedtünk vereséget, ami befolyásolta további szereplésünket. Sajnos Borsod ellen hiába voltunk végig fölényben, az ő térfelükön zajlott a játék, hat ziccert elhibáztunk, ami végzetesnek bizonyult. Ha egy gólt lövünk, mi vagyunk a hármas döntőben, nem a későbbi győztes hazaiak. Szerettünk volna ezúttal is éremért küzdeni, nem jött össze. Annak viszont örülök, győzelemmel búcsúztunk, a hozzáállással, küzdőszellemmel elégedett vagyok. Jövőre szeretnénk javítani – értékelt Bíró Zsolt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában