Képgalériával

2023.02.03. 15:00

Mostani zenekarával volt vendég a régi iskolájában

Főszerepben a jazz címmel invitálták a közönséget a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola frissen felújított kamaratermébe szerda estére, a jazztanszakos növendékek kamarakoncertjére. Meglepetés vendéget is hívtak Székesfehérvárról az On Beat formáció formájában, ám ebben is fellelhetők a zeneiskolai kapcsolódások.

Balla Tibor

A Downtown zenekar, vagyis Csikós Napsugár, Kiss Gergő, Járai Marcell, Forgács Zsombor (hátul a dobnál), Csarnai Bálint a jazztanszak hallgatói

Fotó: Szabone Zsedrovits Eniko

A kilencvenes évek végén, többek közt Csuhaj-Barna Tibornak és Szabó Attilának köszönhetően szivárgott be a jazzmuzsikálás a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola falai közé. Tehát nem előzmények nélkül való a szerda esti rendezvény, amely létrejöttének érdekes története van. Szabó Levente Székesfehérváron, a Gorsium Alapfokú Művészeti Iskolában tanul, ám előtte Müller Tamás dobos növendéke volt Dunaújvárosban. A zeneiskolában hírét vették, hogy szívesen eljönne jelenlegi formációjával muzsikálni ide. Megörültek az ötletnek, és megtoldották azzal, hogy a jazzelméletre járó növendékek fejlődését is mutassák meg egyúttal, máris megvolt a jazztanszaki koncert alapötlete. 

Mintegy példamutatásként egy tanártrió, Balogh Zoltán András (tenorszaxofon), Tótin István (baritonszaxofon) és Sütő Balázs (fuvola) kezdte meg egy Gerry Mulligan-szerzeménnyel, majd az ütős-kamaracsoport (Forgács Zsombor, Tágincevá Támilá, Heizler Milán, Orosz Dániel, Szij Barnabás, Müller Tamás) állt a közönség elé, akiket már az újévi koncerten is megcsodálhattunk. Nem is igazi zeneiskolás, akinek nincs zenekara, így vannak ezzel a Downtown együttes tagjai (Csikós Napsugár, Kiss Gergő, Járai Marcell, Forgács Zsombor, Csarnai Bálint), akik egy Bill Withers-klasszikussal tették magasra a lécet a folytatáshoz. A következő formáció (Böszörményi Csilla, Kiss Gellért, Forgács Zsombor, Szloboda Balázs, Müller Tamás) a „Jazz a zenekari gyakorlatos fiataloknak” nevet adta magának, és többek között egy Billy Cobham-szerzeményt is előadtak. 

Az est hátralévő részét az On Beat zenekar (Szabó Levente dob, Molnár András zongora, Czakó Laura basszusgitár, Kiss G. László basszusgitár, Nagy Gábor gitár, Horváth Dóra ének, Bauer Regina ének) töltötte ki. Nem is akárhogyan. Nagyon komoly vállalásokat teljesítettek kiválóan a jazzrock klasszikusaitól egészen Jimi Hendrixig bezárólag. Láthatóan, hallhatóan összeszokott banda, amelynek Kiss G. tanár úr nem annyira a sofőrje, ahogy bemutatták, hanem leginkább kiváló tanára. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában