A legnagyobb veszteség - Gánt mindig hazavárta az 1946-ban kitelepítetteket

A 996 fő a legnagyobb arányú veszteséget jelentette Fejér megyében a falu lélekszámához viszonyítva – olvasható a statisztikákban. A vagyonukat és hazájukat vesztő svábok azonban nem statisztikai adatok voltak, hanem nagyon is hús-vér emberek, akik mindössze 100 kilogrammot vihettek magukkal egy élet munkájából, és bizony előfordult, hogy a karhatalmisták abból is kivették, ami nekik megtetszett. Amikor a határt átlépték velük a vagonok, elvesztették magyar állampolgárságukat, és tíz év kemény munkájukba került, hogy új, kényszerűen kijelölt hazájuk, Németország jogilag is befogadja a Magyarországról száműzötteket és megszüntesse hontalan státuszukat.

Ezeket is felidézte megemlékező beszédében Krausz János, Gánt polgármestere, aki kiemelte, hogy a háborút követően kiépülő kommunista diktatúra megfélemlítés-­politikájában külön fejezetet kapott a magyarországi németeket sújtó kollektív bűnösség. Rákosi bérencei az „egy batyuval jöttek, eggyel is távozzanak” jelszót zengték mindenütt, aminek egyenes, szégyenteljes következménye lett a kitelepítés. Közel 400 ezer embert űztek el otthonukból, hazájukból. Bár az ország kitaszította, de Gánt mindig hazavárta őket – fogalmazott Krausz.

A Kárpát-medencéből elmenekült vagy onnan kitelepített németek képviselői néhány évvel később, 1950. augusztus 5-én Stuttgartban kiadták a hazájukból elüldözött németek chartáját. Ebben kijelentették, lemondanak a bosszú és a megtorlás minden formájáról, megbocsátanak kifosztóiknak. De hozzáfűztek még egy gondolatot: megbocsátani igen, de felejteni nem! Ennek a gondolatnak a jegyében jönnek el minden évben Gánton is a megemlékezők, hogy felidézzék a történeteket, és ne engedjék elfelejteni a szörnyűségeket.