Vadonatúj kirándulópont

2022.05.27. 17:08

Ezt láttuk az Aranybullánál!

Hiába „csak” felújítás, az Aranybulla-emlékmű körüli park megújulásával elmondható, hogy valójában egy vadonatúj kirándulópont jött létre Székesfehérváron. Tettünk egy sétát a Csúcsos-hegyen, amelynek rendbetételére az Árpád-ház program keretében kerülhetett sor.

S. Töttő Rita

Forrás: S. Töttő Rita / FMH

Tudósítottunk az Aranybulla-emlékmű felújítási munkálatairól, az átadásról, sőt, arról is, hogy hetekkel az avató után már megtörtént az első rongálás is. Arról azonban még nem számoltunk be, milyen élmény itt egy séta.

A városszéli Aranybulla-emlékműhöz vezető utat hangsúlyos örökzöld fasor övezi, amelyet szerencsére megőriztek a modernkori parképítők a felújítások során. A bevezető úton elkelne egy kis segítség a messziről érkezőknek, ami már idejekorán jelzi: az Aranybulla-emlékmű bejáratánál vagyunk, erre tessék csak jönni! De mi tudjuk, felfelé vezet az út, így elindultunk, hogy tegyünk egy laza sétát a parkban, ahol a már elültetett növények is erőre kaptak az elmúlt hetekben.

Kis körforgalom segíti az autós közlekedést, s már a park elején letehetik autóikat a parkolóban, akik azzal jöttek. A kerékpárosok, babakocsisok is megtalálhatják a maguk útját, ugyanis nem csak a lépcsősorokon lehet feljutni az emlékműig. Impozáns, látványos és modern – Árpádról elnevezett – lépcsősor vezet fel. A minőségi fehér kövek szinte a hegyoldalba beágyazódva, eltérő hosszú sorokban sorakoznak felfelé, melyek egyikén, alig észrevehetően olvasható Székesfehérvár felirata.  Egyre szebben virágoznak az elültetett növények, melyeket gumicsöves, csepegtetős módszerrel öntöznek, ha jól láttuk. A fák pedig vizes zacskókból kapják folyamatosan a vízutánpótlást. Az Aranybullához vezető úton azonban kis meglepetés helyeket alakítottak ki, padozattal, pihenővel, gyönyörű bokrok tövében. Az emlékművet féloldalas fehér kőoszlopos kerítéssor kíséri, amely a levezető lépcsősor mentén folytatódik tovább. Igazán remek látvány – ez a kő jellemzi az épített környezet javát: megjelenik például a lenti kőkereszt anyagában is. Emellett a fa elemek is hangsúlyosak: ilyen például az a fapallókból álló kör, melyre ráültették az Aranybullát. De ilyen az emlékmű mellől csodás látványt nyújtó kis színpad is, ahol előadásokat, teraszos eseményeket lehet majd tartani, valamint az előtte kialakított többsoros közönségtér néhány eleme is. A látvány persze pazar, akár a város, akár a Velencei-tó irányába tekint az ember. Lefelé hívja a látogatót az András-lépcső, amely újabb izgalmas terekhez vezet. Van kút, s félreeső kicsi, valamint nagyobb, pihenésre alkalmas pihenők. A gabionfallal védett sétálórészek családbaráttá teszik kisgyerekesek számára is a parkot. Izgalmas, lendületes vonalak, anyagváltások jellemzik a területet, ahol a tervezőknek sikerült harmonikus egyensúlyba hozniuk a természetes és az épített környezet elemeit.

A kép bal alsó ikonjára kattintva további fotók érhetők el. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában