Út a pokolból a mennyországig

2022.09.28. 07:00

A közösség ereje – megmenekült édenkert a fehérvári betondzsungelben

Mindig szívmelengető, amikor egy város zöldül, főleg akkor ha az ember egy olyan csodával találkozik, mint a Sziget utcai zöld oázis. Ám az édenkertre hajazó csoda, majdnem felszámolásra került, de végül megmenekült. A virágoskert tulajdonosának lánya, Kocsis Annamária osztotta meg portálunkkal ezt a mesébe illő történet.

Kecskés Zoltán

Fotó: Olvasó

A fehérvári Sohonyai Edit – aki jó ideje szívén viseli a megyeszékhely növényeinek sorsát – hívta fel a figyelmünket a happy enddel végződő történetre, kiemelve a lokálpatrióták által létrehívott „Fehérvári vagyok” közösség erejét, akik ha kell ültető kanalat, öntözőkannát ragadnak, de akár kesztyűt is húznak egy-egy nemes dolog megvédésére. Az írónő kötött bennünket össze Kocsis Annamáriával, a Sziget utcai zöld oázis tulajdonosának lányával, aki elsőkézből mesélte el a megmenekülés históriáját.

Mit kell tudni erről a zöld szigetről a belváros közepén és mi okozta a riadalmat?

– Megépülése óta élnek a szüleim ebben a panelházban (1981) a házak környékét mindenütt a lakók szépítik, hogy ahol lehet, zöld felületeket alakítsanak ki és ezzel szebbé tegyék a környezetet. Anyu több mint 30 évig nézte, hogy az eredeti fákon kívül új növény nem, de beton annál több került ki. 
Egy szép nap édesapámmal karöltve elkezdték rendbe rakni ezt a kis területet. Téli estéken tervezgetett, rajzolgatott, mit hova ültessen, majd megvalósította. A természet megmutatta mi van jó helyen, mit kell átültetni, mi nem bírja ezt a száraz, meleg panel rengeteget. Ilyenkor átültetett újra tervezett. Padot készítettek, hogy bárki megpihenhessen a fa alatt, öntöztek a nyári melegben. Az évek alatt több bosszúság is érte: ellopott, letört virágok, szemetelés, de amin nagyon elszomorodott, amikor valami fejlesztés miatt átgázoltak a kerten, kiástak felforgattak területeket. Gyorsan hozzátenném, hogy a fejlesztés, felújítás fontos, de itt az egyeztetések maradtak el. Ha szerencséjük volt elcsípték a szakembereket, ilyenkor tudtak beszélni velük, hogy mindenkinek jó legyen, de ez nem mindig sikerült. Múlt héten elültette az őszi hagymás növényeket és jött a hír, hogy az újra cserélt közterületi lámpák sajnos nem világítanak, javítani kell. A nyomvonal pedig átmegy a kerten, mivel semmi egyéb tájékoztatás nem volt a legrosszabb forgatókönyv került elő és a végső megoldás, hogy megszünteti a kertet, sokadszorra már nincs ereje helyre állítani.

Ez a felülnézeti fotó még tavasszal, a természet ébredésekor készült.
Fotós: Olvasó

Ha jól tudom, a baljós jelek ellenére az ügy happy enddel végződött! Hogy sikerült megoldani?

– Azt le kell szögeznem, hogy senkit nem hibáztatunk, hiszen mindenki csak a munkáját végzi és a legjobbat akarja, ez nem is vita. Volt szerencsém megtapasztalni, hogy mit tud a közösség ereje, ezért úgy döntöttem írok, erről a helyzetről a közösségi oldalon a „Fehérvári vagyok!” csoport adminjának, segítsen információt szerezni. A csoport pillanatok alatt hasznos információkkal látott el minket, és közben kiérkeztek a helyszínre az E.ON munkatársai is. Nekik külön köszönjük, hogy valóban profi módon, rombolás nélkül tudták megoldani a javítást. A hozzászólásokat olvasva láttam, hogy nem voltunk egyedül ezzel a helyzettel, más kiskert gondozó is átélt már hasonlót. Remélem, ez a kis történet segít abban, hogy a jövőben hatékonyabb kommunikáció alakuljon ki az lakók és a szakemberek közt, így mindenki csak nyerhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában