Frissen Fejérből

2022.09.28. 10:30

Különleges osztály indult a fehérvári Vörösmarty-iskolában

A vizes szakmában már régebb óta dolgozók ismét iskolapadba ültek.

Szanyi-Nagy Judit

Forrás: Fejérvíz Zrt

A folyamatos szakemberhiány miatt új stratégiát dolgozott ki magának a Fejérvíz Zrt., így felvették a kapcsolatot a megye oktatási intézményeivel – tudtuk meg Kaposvári Zsuzsanna gazdasági főosztályvezetőtől, aki azt is elmondta: ekkor jött a gondolat, hogy a fiatalok bevonásán túl a saját dolgozóikat is tovább képezzék. Megkeresték tehát azon fizikai kollégáikat, akik ez idáig még nem rendelkeztek víz- és csatornahálózat-szerelő képesítéssel, azonban már egy ideje a szakmában dolgoznak. Őket agitálni kellett ugyan egy kicsit, ám végül 18 fő jelentkezett a képzésre – pár fő külsős mellett, akik közül többen jelezték, szívesen mennének a céghez gyakorlatra, majd ott is helyezkednének el. 

A képzés helyszínét a mindvégig partner Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola adta, adja, ahol így már egy "fejérvizes" osztály is működik. Kaposvári Zsuzsanna kiemelte, a dolgozók a képzés végén bizonyítványt kapnak, amely perspektívát, értéket ad nekik a jövőre nézve.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában