Felejthetetlen élmény

2022.10.02. 15:39

Megható lánykérés az előszállási szüreti felvonuláson (videóval)

Noha az eső miatt kétórás késéssel indultak útnak szombaton a felvonulók, még így is közel húsz helyen várták őket finom falatokkal.

Szanyi-Nagy Judit

Fotó: Nyúl Gabriella

Előszállás egyik legnagyobb, sokak által várt eseménye a szüreti mulatság; a díszes menet, ahogyan az lenni szokott, idén is a művelődési háztól indult községjáró körútjára. Érkezésüket ostorcsattanás és élő muzsika is jelezte, így az egyes állomásokon időben készülhettek fogadásukra. Az egyik helyszín azonban más volt, mint a többi: itt szerelmi vallomással készült Kádár Imre kedvesének, Kiss Angélának. "Tudok szeretni, ami ez idáig nem sikerült", mondta könnyeivel küszködve az úriember, majd az "egyetlen kérdésem lenne" elhangzása után párja előtt térdre ereszkedett. Ugyan az "igen"-t elnyomta a hangos éljenzés, sikítás és a tapsvihar, a gyűrű ujjra kerülése jelezte: immár nemcsak bírónéként és bíróként, hanem menyasszonyként és vőlegényként folytatja útját a páros. Ezt követően első számként stílszerűen a Lakodalom van a mi utcánkban című nótát húzták el a zenészek.

Fotós: Nyúl Gabriella

A lánykérésről Nyúl Gabriella főszervező is tudott. Ő így nyilatkozott lapunknak: – A bíró uram engem előzetesen beavatott a terveibe, én meg a zenészeket, kisbírót és a táncosokat. Szerencsére a titok titok maradt – és Angélának egy nagy meglepetés. Nagyon örültünk, hogy részesei lehettünk a nagy napnak. Kicsit féltünk, hogy nem lesz semmi az egész ceremóniából, hisz az eső kitartóan esett majdnem 11 óráig. A szüreti felvonulást 9 órakor akartuk elindítani. Már reggel 7 órától folyamatosan csörgött a telefonom, jöttek az üzenetek, hogy most akkor mi legyen. Persze mindenki egy véleményen volt: próbáljuk meg! – mondta. Majd hozzátette: – Azért is boldog vagyok, mert az eső ellenére is csak gyűltek, gyűltek a táncosok a művelődési házban, jöttek a csikósok, sorban érkeztek a lovaskocsik. Tizenöt csikós és tizenkettő lovaskocsi jött össze így is. Közös erővel elkergettük az esőfelhőket. Azt viszont nagyon sajnáltuk, hogy betegség miatt az idősek otthonába idén nem tudtunk elmenni, de jövőre majd duplán táncolunk ott.

A napközben is nagy sikert aratott szüreti felvonulást este egy ugyancsak népszerű bál zárta.

 

Videó a nagy pillanatról:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában