Kézilabda

2022.12.01. 09:32

Érvényesítette a papírformát az ETO

A női kézilabda NB I K&H Liga 11. fordulójában a hét mérkőzésen veretlen, listavezető, az ötszörös Bajnokok Ligája győztes Győri Audi ETO KC volt az Alba Fehérvár KC csapatának a vendége, amely végül 12 góllal nyert.

Káldor András

A két gólig jutó fehérvári Varga Emőke (99) a győri védők szoros őrizetében

Forrás: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Nyilván más célokért küzdenek a csapatok, de a fehérvári gárda számára feltétlenül értékmérő és előre mutató lehetett ez az összecsapás abban a tekintetben, hogy jelen állás szerint hol tartanak a játék fő elemeiben – a védekezésben, illetve a támadásban. Mindenesetre a címvédő ellen nem várt egyszerű feladat a házigazdákra, hiszen néhány hiányzót - Fodor Csenge, Veronica Kristiansen, valamint Linn Blohm - kivéve teljes kerettel várta a mérkőzést a győri csapat. A jelenleg zajló Ázsia Játékok miatt Ryu Eun Hee még nem csatlakozott a kerethez, mivel ő Dél-Korea válogatottjával szerepel a viadalon, de így is bombaerősnek tűnt a kisalföldi alakulat. 

Nem kezdett megilletődötten az Alba, a „világválogatottnak” is titulált ETO-nak sokáig nem volt ellenszere sem támadásban, sem védekezésben. Bár egy-egy góllal náluk volt az előny, ám ezt rendre kiegyenlítették a házigazdák. Más kérdés, hogy több lehetőséget kihasználatlanul hagytak a fehérváriak, de ezzel együtt tartották a lépést ellenfelükkel. Majd érezhetően keményebb lett a győriek védekezése, többször hibára kényszerítették ezzel Utasi Lindáékat. Majd a fiatal Tolnai Laurát is pályára küldte Józsa Krisztián, aki hol irányító, hol az átlövő pozíciójában játszott. A 15. percben Schatzl Nadine találatával vezetett először három góllal a címvédő, és innentől kezdett kinyílni az olló. Nehezebben tudta szőni akcióit az AFKC, és lövéseik vagy a kapufát találták telibe, vagy mellé szálltak. Hatgólos különbségnél (6-12), és közel hétperces gólcsendet követően a 22. percben unta meg csapata tétlenségét Józsa Krisztián, időt kért. A továbbiakban az ETO kényelmesen játszhatta saját játékát, igaz legalább tíz perc gólnélküli pauza után Bruna Zrnic sikeres hetesének örülhetett a hazai publikum, 7-13.  

 

A pihenő érdemben túlságosan sok változást nem hozott, Yvette Broch két góllal avatta fel Kubina Mollit, míg ugyanezt tette a túloldalon a frissen beálltó Katarina Stosics, 11-18. Egy-egy hazai villanásnak örültek ugyan az Alba-hívei, ám folyamatosan nőtt a zöldek előnye, s, báb becsülettel küzdöttek a Józsa-tanítványok a 40. perc után az lehetett a céljuk, hogy legalább tíz gólon belül tartsák riválisukat. A 11 gólos differencia aztán az 53. percre lett meg, Estelle Nze Minko jóvoltából.   

    

Jegyzőkönyv:
Alba Fehérvár KC – Győri Audi ETO KC 21-33 (9-15)
Székesfehérvár, 700 néző 

Vezette: Ignéczi Ivett, Pánczél-Héjjas Tímea 

Alba Fehérvár KC: Pijevic 1 – Zrnic 6 (3), Boldizsár, Szmbatjan 3, Varga E. 2, Utasi 1, Takó 4. Csere: : Kubina (kapus), Tolnai, Kocsis B. 1, Szemes, Sztosics 3, Sulyok, Bojtos. Vezetőedző: Józsa Krisztián 

Győri Audi ETO KC: Silje Solberg - Győri-Lukács 4, Gros 6 (1), Broch 3, Anne M. Hansen 5, S. Oftedal 2, Schatzl Nadine 3. Csere: Toft (kapus), Nze Minko 6, Faluvégi 1, Farkas J. 2 (1), Ogonovszky 1. Vezetőedző: Ambros Martín 

Kiállítások: 4, ill. 6 perc 

Hétméteresek: 4/3, ill. 3/2

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában