Frissen Fejérből

2022.12.07. 11:30

A benzinársapka eltörlése miatt nem lép életbe Fehérváron a januártól tervezett járatszám-csökkentés

Mint ismert, kedden késő este rendkívüli kormányinfót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hernádi Zsolt, a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. elnöke, ahol bejelentették: a jelenlegi helyzet már nem teszi lehetővé, hogy továbbra is életben maradjon a benzinársapka, ezért december 6-án 23 órától eltörölték azt.

feol.hu

Forrás: Elekes Gergő / Feol.hu

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szerdán délelőtt egy ezzel kapcsolatos döntésről számolt be közösségi oldalán: mivel várhatóan megemelkedik a közösségi közlekedés szerepe, ezért a január 9-től tervezett járatszám-csökkentés bevezetését elhalasztja a város. 

– Bár a város sincs könnyű pénzügyi helyzetben, meggyőződésünk szerint most is segítenünk kell az embereknek, különösen a téli időszakban. Most – bár pénzügyileg, a veszteség folyamatos növekedése miatt indokolt lehetne – mégsem csökkentjük a járatok számát. Ugyan nem tudjuk megbecsülni, mekkora növekedést hozhat az utasszámban az üzemanyagárak emelkedése, a mostani helyzetben azt fogom javasolni a pénteki közgyűlésnek, hogy halassza el a január 9-től tervezett járatcsökkentést! A téli szünetet követően, január 9-től a jelenlegi menetrend szerint járnak majd az autóbuszok – adta hírül Cser-Palkovics András. 

A bejegyzésből kiderül az is, hogy a helyi buszközlekedés "brutális, idén várhatóan 2,1 milliárd forintos" veszteséget termel, amit az önkormányzat saját forrásaiból kell, hogy odaadjon a Volánnak. Ez a veszteség az utolsó "normális" évben, 2019-ben "még csak" 800 millió forint körül volt. Valamint arról is szó esik a posztban, hogy a Volán egyébként eddig is nagykereskedelmi piaci árat fizetett az üzemanyag után, jelentős részben ennek is köszönhető a veszteség kétszeresre emelkedése. A cég eddig nem jelzett problémát az üzemanyag-ellátás kapcsán, tudomásunk szerint – olvasható a bejegyzésben – a helyi buszközlekedés nem kell, hogy hiánnyal nézzen szembe, zavartalan lehet tehát a működés. A polgármester bízik abban, hogy ez így is marad!

Cser-Palkovics András kitér arra is, hogy többekben fel szokott merülni a kérdés: a város miért tartja még fent a rendkívül kedvezményes diákbérletek vásárlási lehetőségét? Most erre is választ adott a városvezető: eszerint minden lehetséges eszközzel szeretnék segíteni a fehérvári családokat; minél több gyermek választja ugyanis a buszt az "anyataxi" helyett, annál inkább javulhat a forgalmi helyzet csúcsidőben, valamint az eddig eladott bérletek száma jelentős bevételt eredményezett, mivel sokkal többet sikerült eladni, mint korábban. 

A következő időszak adatgyűjtésre is alkalmas lesz, hiszen kiderül, okoz-e, és ha igen, mekkora utasszám-emelkedést a magas üzemanyagár. Ez a menetrend jövőbeli tervezéséhez, fejlesztéséhez fontos információ lehet – zárja sorait a polgármester. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában