Frissen Fejérből

2023.02.07. 20:33

A Kondor Kör kiállítása a névadó előtt is tiszteleg

Közel öt évtizede működik Székesfehérváron a Kondor Kör, amely a rajzolás iránt érdeklődőknek, illetve a művészeti pályára készülőknek biztosít alkotási, gyakorlási lehetőséget. A szakkörre járók munkáiból nyílt újabb tárlat kedden.

Bokros Judit

A tárlatot megnyitó Schrenk Rita Anna mellett a szakkör másik vezetője, Nemes-Mihályi Erika látható, rajtuk kívül pedig még Szűts Angéla foglalkozik az alkotókkal

Fotó: Fehér Gábor / FMH

A kiállításnak a volt A Szabadművelődés Háza (ma Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ) ad otthont, ahogyan az sok éven keresztül hagyomány volt. 

A földszinti galériában ezúttal is látványos, sokszor színes papírra készült tanulmányrajzok, csendéletek láthatók. A felnőttek és gyerekek munkáiból rendezett tárlatot a Kondor Kör egyik vezetője, Schrenk Rita Anna nyitotta meg Palócz Réka és Vágó Bendegúz közreműködésével. 
A közönség megtudhatta, hogy a kiállítás tisztelgés a névadó festőművész, grafikus, költő Kondor Béla előtt, hiszen halálának 50. évfordulója nemrég, 2022. december 12-én volt. Az akkorra tervezett tárlatot kellett elhalasztani e keddi napra, technikai okokból. 

Schrenk Rita Anna aztán röviden bemutatta a szakkört, majd kitért a kiállításon szereplő alkotókra is. 

A kiállítás március 10-ig tart nyitva. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában