A végsebesség döntene arról, hova sorolják az adott eszközt

2023.03.28. 20:00

Az elektromos rollerek használatát is szabályoznák a KRESZ-ben

A tervek szerint az elektromos rollerek egy részét a kerékpárokhoz, míg másik részét a segédmotoros kerékpárok közé sorolnák a KRESZ-ben. Az egyre elterjedtebb közlekedési eszközről és azok használatának szabályozási tervezetéről néhány járókelőt is megkérdeztünk.

Baráth Eszter

Illusztráció!

Fotó: Mirkó István

Az elektromos rollerek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az elmúlt években, ez idő alatt pedig Székesfehérváron és Dunaújvárosban is megjelentek azok a kölcsönzést lehetővé tevő cégek, akiknek rollereit térítés ellenében bárki igénybe veheti. A társadalmat viszont számos kérdésben megosztotta ezen közlekedési forma, amelynek talán a nemrégiben elkészült KRESZ módosítását célzó tervezet tehet pontot a végére.

„Az elektromos rollerekre vonatkozó KRESZ-módosítás szerint a 25 kilométer/órás végsebességű rollerek kerékpárnak minősülnének, az ennél gyorsabbak pedig segédmotoros kerékpárnak. A tervezet elkészült, és átkerült a Lázár János vezette közlekedési minisztériumhoz – mondta lapunknak Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár, aki szerint célszerű lenne az általános iskolákban bevezetni a közlekedési alapvizsgát” – írja a Magyar Nemzet. A lapnak arról is beszélt az államtitkár, hogy ezzel a szabályozással az Európában kialakult rendszert követnék.

Az elektromos rollerek mellett számos pro és kontra érvet lehetne felsorolni, amelyek közül néhányat egy székesfehérvári fiatal is megfogalmazott. Mint mondta, többször is igénybe vette már a városban elérhető rollermegosztó cég nyújtotta lehetőségeket, és annak ellenére, hogy kifejezetten jó közlekedési alternatívának tartja, szerinte is szükség van a szabályozásra. – Gyorsan és egyszerűen lehet vele eljutni a város egyik pontjáról a másikra, de sokan felelőtlenül használják. Igyekszem a rollerrel is körültekintően közlekedni, viszont nagyon sokszor látom azt, hogy vannak, akik nem szállnak le a gyalogátkelőknél és szinte körül sem néznek – fogalmazta meg véleményét a fiatal, aki a pozitívumok között a környezetbarát jellemzőket is kiemelte.
– Én még nem próbáltam ezeket a rollereket, viszont rendszeresen autózom a városban és úgy gondolom, a szabályozás a közlekedés minden résztvevője számára pozitív. Talán egy biztonságosabb közlekedési morál alakulhat ki, mivel a sokszor látok a járdán és az úttesten is rollert használókat, ami sokszor balesetveszélyes helyzeteket idéz elő – fogalmazott Emma, akit szintén a rollerekről és a szabályokról kérdeztünk.

Találkoztunk azonban olyan személyekkel is, akik nem értettek egyet a KRESZ-módosítással, bővebben azonban nem fejtették ki véleményüket.
A módosítás kérdésében a végleges döntést Lázár János miniszter hozza majd meg, olvasóinkat pedig addig és azt követően is a körültekintő és biztonságos közlekedésre buzdítjuk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában