Kisebb Románia áramtermelő képessége, mint tíz éve

Hírek Moszkovits János

Tíz év alatt 9 százalékkal csökkent Románia áramtermelési kapacitása. Az Eurostat adatai szerint 2011-ban 19 733 MW volt az erőművek beépített teljesítménye, ami 2020-ra 18 030-ra csökkent.

A visszaesés annak ellenére következett be, hogy a szóban forgó periódusban négy, egyenként 300 MW teljesítményű, megújuló energiaforrásokat felhasználó termelési kapacitást helyeztek működésbe. Időközben ugyanis 6000 MW kapacitású szénerőművet bezártak, írja a mszol.ro a Ziarul Financiar gazdasági újságra hivatkozva.

A három éve még nettó exportőrnek számító Románia immár több áramot hoz be a nemzetközi rendszeren, mint amennyit kijuttat.

A romániai portál megjegyzi, hogy az energetikai szektor zsugorodása nem jellemző az Európa Unió tagállamaira. Az említett időszakban például Írországban és Németországban 34, Svédországban 25, Hollandiában és Norvégiában 22, Ausztriában pedig 19 százalékkal nőtt az áramtermelési kapacitás. A kevésbé tehetős Görögország 27, Lengyelország és Litvánia 29, illetve 14 százalékkal több villanyáramot tudott termelni, de még az EU legszegényebb állama, Bulgária is 6 százalékkal több elektromos energiát volt képes előállítani 2011-hez viszonyítva.

Románia mellett az egyetlen kivételt Szlovákia jelentette, ahol 11 százalékkal csökkent az áramtermelési kapacitás, míg Olaszországban és Magyarországon minimális mértékű volt, mindössze, 2, illetve 1 százalék a tavalyelőtti adatok szerint.

A Ziarul Financiar úgy véli, Romániának semmiféle energetikai stratégiája nem volt az elmúlt években, a szén kivezetése teljesen szakszerűtlen módon történt. Jelen pillanatban, az Országos Energia-szabályozó Hatóság (ANRE) adatai szerint Romániában az áramtermelő erőművek beépített kapacitása 18 307 MW, vagyis érdemben nem változott az elmúlt két évben.

Elméletileg ekkora beépített kapacitásnak fedeznie kellene a romániai fogyasztást, de 4 400 MW teljes mértékben az időjárás szeszélyeitől függ, szélcsend és borús idő esetén a szélturbinák és a naperőművek nem termelnek energiát.

(Borítókép: Shutterstock)

 

Ezek is érdekelhetnek

További anyagaink