Együttműködési megállapodások Magyarország és Kazahsztán között

Hírek Tóth Balázs
A magyar-kazah kapcsolatok szélesítésének egy újabb mérföldkövéhez érkeztünk – jelentette ki Varga Mihály a Magyar-Kazah Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság plenáris ülését követő aláírási ceremónián. Az eseményen többek között az atomenergetikai, felsőoktatási és a megújuló energiával kapcsolatos együttműködésről írtak alá megállapodást.

A mostani kétnapos találkozó az előzetes várakozásoknak megfelelően ismét fontos eredményeket hozott a két ország számára – mondta Varga Mihály, miután hét intézményi és két vállalati együttműködésről írtak alá megállapodást a magyar és kazah felek. Hozzátette: a magyar-kazah kétoldalú együttműködés a világjárvány idején is megőrizte dinamikus fejlődését, ezt szeretnénk megőrizni a jelenlegi veszélyes időkben is. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: Kazahsztán és Magyarország egyetemei között három új csereprogram-megállapodás is született. Hazai részről a Corvinus Egyetem és az Óbudai Egyetem, kazah részről pedig a Satbayev Egyetem, a Suleyman Demirel Egyetem és a Gumilyov Egyetem vesznek majd részt a hallgatói és oktatói mobilitási programokban, illetve kutatási együttműködésekben.

Kazahsztán út atomerőmű építését tervezi, Magyarország ehhez szakmai segítséget ajánlott – mondta Varga Mihály
Fotó: Móricz-Sabján Simon

Miben fogunk együttműködni Kazahsztánnal?

A nukleáris energia békés célú felhasználásának képzése terén a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a kazah Energetikai Minisztérium között született együttműködési megállapodás – részletezte Varga Mihály. Hozzátette: Kazahsztán új atomerőmű építését tervezi, Magyarország pedig ehhez felajánlotta szakértői segítségét. Elmondta azt is: Európában szankciós energiaválság van, ezért Magyarország célja, hogy kibővítse az energia-beszerzési forrásait, amelyben Kazahsztán fontos partnere hazánknak. A pénzügyi tárca vezetője az eseményen beszámolt még egy napelempark fejlesztéséhez köthető megállapodásról, valamint a vízbiztonság erősítése terén kibontakozó együttműködésről is. A plenáris ülésen a magyar és kazah fél áttekintette az együttműködési lehetőségeket a kétoldalú kereskedelem és befektetések, a pénzügyek, az energetika, a mezőgazdaság, a felsőoktatás és kultúra témakörében. A Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság ülése évindító esemény a két ország közötti kapcsolatokban, emellett előkészítője az év folyamán megrendezendő magas szintű találkozóknak is.

Borítókép: Kurucz Árpád, Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetnek

További híreink