„A zene szíve mindig a dobban dobban”

2022.05.26. 07:00

Debrecen egyik legmenőbb anyukája a mai napig koptatja a dobverőket

Györki Szilvia után addig viszi tálcán az élet a lehetőségeket, míg vissza nem fordul értük.

A természet tisztelete és a hit mindennapos gyakorlása határozza meg a mindennapjait | Fotó: Czinege Melinda

Ismert rockdobos, gyakorló keresztyén, elszánt környezetvédő és mindenek előtt lelkes édesanya. Györki Szilviát nemrég a Szent Efrém Általános Iskola elé kísértem, ahol nyolcéves kislányára, Szandira várva beszélgettünk. Bár több fronton teljesít teljes odaadással, mindezt inkább a háttérben, dobpergés nélkül teszi. 

Felkészül: a kettő-négy 

Amikor egészen kicsi volt, ceruzákkal püfölte a ritmusokat, táncolni is szeretett volna, de mivel évtizedekkel ezelőtt még nem volt divat a mindennapos és költséges különóra, táncos terveivel együtt az alkalmi dobverők is fiókba kerültek. A ritmusszekció azonban nem engedte feledésbe magát, Szilvia minden koncerten a színpad mögül leste, mi történik a dobszerelés körül. Végül a tánc és a zenélés is bekéredzkedett az életébe, nem is akárhogy. Rövid ideig tartó társastáncpróbáknak köszönhetően elsajátította a kéz-, lábkoordináció függetlenítését, mellyel egy mélygarázsban felállított szerelést megszólaltatva kapott minden kételyt megsemmisítő bizonyítékot afelől, hogy a pergő és cinek közé kell ülnie. A Rocksuliban képezte magát, jöttek a próbák, a koncertek, lányzenekar, majd végső állomásként a nagy sikerrel futó keresztény rockbanda, a Neonhal. Ezzel a zenekarral nemcsak a zenélés csodáját, hanem valami annál sokkal meghatározóbbat, a hitet is megtalálta. Pontosabban, ahogy fogalmaz, a hit hiányának elillanását. 

Jobbján Jézussal 

Az, hogy rátalált a hitre, nem csak őt erősítette meg. – Szandit arra biztatom, hogy ha valamitől fél, tudjon róla, hogy Isten mindig vigyáz rá. Egy alkalommal a jégpályán ez a gyakorlatban is bebizonyosodott. Úgy tanult meg korcsolyázni, hogy megkértük Jézuskát, míg én az egyik kezét fogom, ő fogja a másikat – idézi fel. A keresztyén közösség a felnőtt szeretetkapcsolataiban is meghatározó. A debreceni evangélikusok, később a hajdúbagosi reformátusok között is befogadásra, majd elfogadásra talált annak ellenére, hogy az a kapcsolata, amelyből a gyermeke született, zátonyra futott, így nem érezte magát méltónak, hogy csatlakozzon egy ilyen közösséghez. – Eleinte nehéz volt elhinni, hogy közéjük tartozhatom – jegyzi meg. Az idő viszont azt igazolta, hogy ez sem akadálya annak, hogy hús-vér társasággal gyakorolhassa a hitét. 

Ásó, kapa, templomharang 

Többször jött szembe vele a természetközeli otthon lehetősége is, de erre sem első alkalommal csapott rá. Szilvinek nem volt egyszerű a debreceni paneldzsungelben otthon éreznie magát, évek óta vágyott arra, hogy a természettel együtt lélegezve, a környezetvédelmet nap mint nap gyakorolva élhessen. Egy hajdúbagosi, erdőszéli tanya is két alkalommal „jelentkezett” nála, másodjára döntött a költözés mellett. Őt a helyi idősotthonba vették fel, szinte várakozás nélkül, míg társa, Tomi a település iskolájában azonnal munkát kapott. Mivel mindketten zenélnek, a hajdúbagosi református közösség sem maradt muzsikusok nélkül, míg Szandi a helyi hittantáborban barátkozott össze a gyerekekkel.

Hármasban járnak az istentiszteletekre is. Ásás, kapálás, kaszálás, kertrendezés; sok a kihívás, mégsem tudják megunni a vidéki életet. Mindennek, ami a természethez tartozik, útja, szerepe van, ennek a körforgásnak szeretnének ők is szerves részeivé válni az erdőszéli mindennapokkal – vallja. 

Forrás: Czinege Melinda

Abból adni, ami nincs 

– Az első és a legfontosabb, hogy kiálljon magáért és érezze, hogy mindig biztonságban van. Mindig szeretni fogom, ha hibázott, akkor is, és minden hiba helyrehozható vagy megbocsátható. Mindennap elmondom neki azt is, hogy gyönyörű és csinos – feleli szinte gondolkodás nélkül, amikor arról kérdezem, mi a legfontosabb átadandó tudás, amit Szandinak szán. Szilviának sokáig hiányzott mindez az életéből, kicsinek és védtelennek érezte magát gyakran a legegyszerűbb élethelyzetekben. 

Eltelt egy óra, közeledik a kicsengetés. Egymásra nézve ki sem kell mondanunk, hogy nem tudjuk, hogyan. Furcsa ritmusban telik az idő, amikor három évtizedet foglal össze egy önvallomás, különösen akkor, amikor leplezetlen, gyermeki őszinteséggel, mégis konstans szerénységgel történik mindez. A tipikus dobos: szinte elrejtve a közönségtől, a színpad hátsó részén, de mégiscsak a legfontosabbat, az alapot adja. 

Szakál Adrienn 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában