Ahol mosolyog a barack

2022.06.25. 17:49

Tízéves a szoboszlói termelői piac

Örvendiné Tóth Márta alapító és Sándor Fanni

Forrás: Tibai Irma

Rózsabarack mosolyog a vevőre, amott zöldségek, gyümölcsfélék, szépséges tojások, saját készítésű, ízléses ékszerek kelletik magukat, és standról standra haladva még hosszasan sorolhatnánk. A miért szereti kérdésre majdnem szó szerint ugyanazok a válaszok, a termelői piacok népszerűségének oka egyszerű. Közvetlenül a kis-, illetve őstermelőktől, házi termelésű zöldség- és gyümölcsféléket, élelmiszerkészítményeket, sőt kézműves termékeket vásárolhatnak meg. 

Hajdúszoboszlón a jogszabályi alap megteremtődésével egyidőben hozták létre két hölgy lelkesedésének köszönhetően a termelői piacot. Az évek során pedig megtapasztalták az emberek, miért is jó ide kijárni. Ha péntek délután, akkor irány a Bethlen utcai piactér.

A szoboszlói termelői piac idén a 10. jubileumát ünnepelte meg, ahol egy kis plusz programmal, tombolával is kedveskedtek vásárlóiknak. Már nem sokkal a fél kettes nyitást követően sorok kígyóztak a tekintetet vonzó, kulináris gondolatokat keltő standoknál. – Hajdú-Bihar megye egész területéről jönnek hozzánk értékesíteni. Megyénkben sajnos elég kevés az ilyen piac. Pedig ez egy jó tér arra, hogy megismerjék a vásárlók a termelőket, közvetlenül találkozhatnak velük mindazok, akik helyben termett és jó minőségű élelmiszert szeretnének vásárolni – mondta el Örvendiné Tóth Márta, a helyi termelői piac megálmodója.  

– Finom szalonnáért jöttem, amit úgy perzselnek, hogy a bőrét is meg lehet enni. Timikééktől szoktam még cseresznyét, meggyet, sárgabarackot vásárolni. Ágitól almát, ők Szabolcsból hozzák. Tavasszal jövök petrezselyemzöldért – sorjázza Erdeiné Katika. Ő a hajdúszoboszlói vásárlók egyike. Meglepetésemre azonban egy másik standnál egy kabai hölggyel is összefutunk. – Most kolozsvári szalonnát vettem, de máskor is a hölgytől vásárolok, tepertőt. – Zöldséget is szokott? – Igen, az is szép, ott árulják – mutat hátrábbra. – Gyümölcsöm most van nekem, nem viszek. – Mióta jár a szoboszlói piacra? – Szinte minden pénteken itt vagyok. Szeretjük – mondta a kabai Bukoveczky Józsefné. Varga Andreáék sokakhoz hasonlóan sok éve jönnek ide árulni. – Hajdúböszörményi bivaly- és mangalicatenyésztők vagyunk. A feldolgozott termékeket árusítjuk, legalább hat éve Hajdúszoboszlón is – mesélte.

Mosolyog, kacag a ránézőre a balmazújvárosi rózsabarack. – Ahogy érik, úgy színesedik, s olyan, mint egy rózsabimbó – magyarázza Jónász Ernő, akinek kertjében teremnek ezek a gyönyörűségek. – Az este picit még megöntöztem a fát, amennyire kell, s reggel leszedtem a gyümölcsöt – mondja. Málnája is van, kiskertben termő.

A termelői piac rendszeres látogatója Czeglédi Gyula polgármester is, aki a legutóbbi piacos délutánra köszönteni érkezett. – Úgy tapasztalom, hogy ez a piac az elmúlt években kivívta a helyiek szeretetét, sokan jövünk ide, mi is gyakran itt kezdjük bevásárlással a hétvégét. Egy modern világban nagyszerű, ha a helyi, termelői készítmények kapnak elsőbbséget. A kiváló minőség mellett a környezetvédelem is fontos szempont, a termék nem több száz kilométerről vagy még messzebbről utaztatva kerül a pultokra – hangsúlyozta.

Sándor Fanni kedves, mosolygós, fiatal hölgy, most érettségizett s a továbbtanulást tervezgeti. Édesanyja a termelői piac másik alapítója. Jó példák a szülők, Fanni a kezdetek óta jön velük, amikor csak ideje engedi. – Mindenben segítek, amiben tudok – mondja. A piacról is határozott a véleménye. – Megvan ennek a hangulata. Új embereket ismerhettünk meg, új barátokat is szereztünk. Örülünk, hogy sok ember felfedezheti ezt a helyet, hiszen új termékeket ismernek meg. Ez nem a városi piac, ez más.

Megérte a piacalapítás? – Igen, hiszen azért hoztuk létre, hogy legyen hol közvetlenül eladni saját termékeinket – válaszolja Örvendiné Tóth Márta. – Hajdúszoboszló idegenforgalma most visszaállt a régi kerékvágásba, így még több viszontlátott vásárlót üdvözölhetünk. Ez pedig mindenkinek visszaigazolás, hogy megérte. Jó látni azt is, hogy kistermelők is meg tudnak élni a saját munkájukból.

A termelői piac fenntartására az alapítók 2015-ben egyesületet hoztak létre. Így hivatalosan is tudnak pályázati támogatáshoz jutni. – Minden pályázaton részt veszünk, amelynek eredményességével a piacot fejleszteni, népszerűsíteni tudjuk. A hagyományok tekintetében pedig bekapcsolódunk a helyi termékláncba. Támogat bennünket az önkormányzat, az Agrárminisztérium, sőt, a Hungarikum Főosztály is. A hungarikumpiramisban ott található a városunk is, mert van helyi értéktár, s ebből a piacunkon megtalálhatók helyi értékek.

Tibai Irma

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában