Legeltetési tilalom is lesz

2022.09.25. 07:00

Háromhetes ebzárlat jön a rókavakcinázás miatt két megyei járásban

Ha háziállatunk eszi meg a csalétket, azzal nőhet a kockázata a fertőzés elterjedésének.

Forrás: Shutterstock

A rókák őszi vakcinázása miatt október 3-tól 24-ig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el a megyei kormányhivatal

– áll határozatukban, mely a Debreceni és Nyíradony járás közigazgatási területeire értendő. A rendelet fontosságáról a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatalt kereste fel a Haon.

A határozat szerint az ebzárlat tartama alatt, tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, illetőleg a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek. Zárt udvarban ezt mellőzni lehet abban az esetben, ha onnan ki nem szökhetnek. Sétáltatni pedig csak szájkosárral, és pórázzal felszerelkezve lehetséges kis kedvenceinket. A határozat arra is kitér, a legeltetési tilalom nem vonatkozik az állandóan legelőn tartott, illetve a határozat napjáig kihelyezett állományokra.

Megkeresésünkre a megyei kormányhivatal az alábbi tájékoztatást adta: – A központi állategészségügyi hatóság koordinálásával 1992-ben indult hazánkban a rókák immunizálási programja, ennek köszönhetően a veszettség járványügyi helyzete az elmúlt több mint 20 év során fokozatosan javult. A jelenlegi kedvező státusz azonban nem mondható el a szomszédos keleti államokról, ahol a hatóságokhoz az elmúlt években még viszonylag nagy számban érkeztek bejelentések a vadon élő állatokban és a velük kapcsolatba került házi állatokban igazolt betegségről. Tekintve, hogy ezek az állatok képesek akár több tíz kilométeres távolságok megtételére is, a fertőzés hazánkba történő bejutásának megakadályozására az egyetlen megoldás a hazai populáció vakcinázása – írták.

Forrás: Shutterstock

Mástól veszi el

Kiemelték, a veszettség elleni csalétekben elhelyezett vakcinát az olyan vadon élő húsevők, mint a róka vagy az aranysakál immunizálására fejlesztették, alakították ki.

Nagyon fontos, hogy ha a kihelyezett csalétket egy háziállat veszi fel, akkor azzal egy vadon élő ragadozótól veszi el az immunizálás lehetőségét, ezzel kockáztatva hazánk jelenlegi, fertőzésmentes állapotát.

Köztudott, hogy a veszettség elleni védekezés nemcsak a vadállatokra vonatkozik, hanem a háziállatokra is, melyre szintén kitértek válaszukban. – Az ország betegségtől való mentesítésében és az emberi megbetegedések megelőzésében fontos szerepe van a kutyák rendszeres veszettség elleni védőoltásának is, amit Magyarországon jogszabály ír elő: az állattartók kötelesek minden három hónaposnál idősebb ebet évente veszettség ellen beoltatni, amely hatósági nyilvántartásban kerül rögzítésre.

Hozzátették, amennyiben a kormányhivatal az elrendelt ebzárlat és legeltetési tilalom vonatkozásában szabálysértést tapasztal, szankciót alkalmaz, amely első esetben egy figyelmeztetés.

Hazánk veszettségmentesítési programjával kapcsolatban további információk találhatók a veszettségmentesítési program oldalán.

PSZ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában