Kettős jubileum

2022.11.30. 16:26

Emléknapokat rendeznek Debrecenben Melius tiszteletére

Oláh Róbert és dr. Fazakas Gergely a szerdai programismertető sajtótájékoztatón

Forrás: Panyiczki-Berényi Viktória

Különleges programsorozattal készül Melius Juhász Péter születésének 490., valamint halálának 450. évfordulója alkalmából a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debreceni Református Kollégium Nagykönytára, valamint a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúrtudományi Intézete.

A szervezők historikus zenei koncerttel, könyvbemutatóval és tudományos konferenciával szeretnék felhívni a figyelmet a reformátor sokszínűségére.

– Célunk, hogy bemutassuk Melius szerepét és tevékenységét, amely már a 16. században is jelentős volt. Neki köszönhető Debrecen kultúrájának pozícionálása, ő helyezte fel a várost a hazai és nemzetközi kultúra térképére – hangsúlyozta dr. Fazakas Gergely Tamás, a Tiszántúli Református Egyházkerület presbiteri főjegyzője, a Debreceni Egyetem Magyar Irodalmi Intézetének igazgatója a Debreceni Református Kollégium Múzeumában rendezett sajtótájékoztatón.

Oláh Róbert, a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának főmunkatársa a december 15-i emlékülés részleteiről beszélt. – A konferencia középpontjában az egyháztudós munkássága áll. Ebből az alkalomból megjelenik egy kiadvány is Hitviták és könyörgések címmel. Ebben négy olyan ritka Melius-mű szerepel, amelyek ma már nehezen hozzáférhetők még a kutatók számára is – emelte ki.

A kötetről a téma szakértői tartanak majd előadást. Készül egy kisebb kamarakiállítás is, amelye a református lelkész Debrecenben elérhető eredetei művei lesznek kiállítva.

Panyiczki-Berényi Viktória

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában