Sziréna

2023.02.07. 18:14

Velőtrázó sikolyra ébredt a szoboszlói szabadnapos rendőr

Így emlékezett vissza az őrnagy arra az éjszakára, mikor megmentett egy lányt egy szexuális ragadozótól.

Födő István azonnal cselekedett

Forrás: Béres Attila / Rendőrség

Ahogy már korábban megírtuk, január 7-én egy fiatal lányra támadtak Hajdúszoboszlón. Az áldozatot egy vágóeszközzel fenyegetve akarta megerőszakolni támadója, ám egy szabadnapos rendőr felfigyelt a lány sikolyaira, és két szomszéddal, akik csatlakoztak hozzá, megakadályozták az elkövető szándékait. A lányt egy szúrt sebbel, valamint könnyű sérülésekkel szállították a kórházba.

Födő István őrnagy nyugodtan aludt hajdúszoboszlói otthonában január 7-én hajnali 2 órakor. A pillanat törtrésze alatt minden megváltozott, amikor valaki torkaszakadtából kezdett segítségért kiabálni az éjszakában, erre riadt fel a szabadnapos rendőr. Ezen múlt, hogy elfogták a férfit, aki üldözőbe vett, a földre tepert, és megszúrt egy 21 éves nőt a máskor jellemzően békés városban – írja a megmentő emlékei alapján a Zsaru Magazin keddi Facebook-posztjában.

Födő István
Födő István
Forrás: Béres Attila / Rendőrség

– Nyitott ablaknál alszom. 2 óra körül ébredtem fel a velőtrázó sikolyra. Egy nő kiabált legalább háromszor segítségért. Nálunk az utca elég mozgalmas, előfordult már nemegyszer, hogy hangosabban beszélgettek, akár énekeltek, sikítoztak is éjjel a járókelők. De ebből a hangból azonnal hallani lehetett, hogy nagyon nagy baj van – kezdi Födő István őrnagy, a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság kiemelt főnyomozója, aki a Hőforrás utca egyik családi házában él. 

A rendőr, aki közel harminc éve van a pályán, gyorsan felöltözött, magához vette az igazolványát és a telefonját. Ezzel egy időben a szomszédja a felnőtt fiával szaladt ki az utcára. Az őrnagy kiemelte, hogy a segítségükkel tudott sikerrel intézkedni.

– Együtt próbáltuk megtalálni, ki kiabálhatott segítségért – folytatta. – A Hőforrás utcán már nem láttunk senkit. Viszont nem messze, az Alkotás utcában észrevettem két embert, aki tőlünk távolodott. Szinte ugyanebben a pillanatban hallottam megint egy segélykiáltást. Mondtam a két szomszédomnak, hogy menjenek a hang irányába, én pedig gyorsan beültem a kocsimba, és ugyanarra indultam el. Az első keresztutcánál megállt az egyikük, és intett nekem.

Kiugrott a kocsiból, és az Alkotás utca sarkán lévő házaknál, egy bokros részen meglátott a sötétben két alakot a földön. Azonnal odalépett, közölte, hogy rendőr, és a felül lévő férfit a karjánál fogva felrántotta. Ugyanebben a pillanatban a megtámadott lány felugrott, és elfutott a helyszínről. Födő István megkérdezte a férfitól, hogy mi történt. Pillanatok alatt jött a kész válasz, hogy ő csak az élettársát akarta megnyugtatni.

– Így kezdődött. Próbált mindenfelé terelni. Nyilvánvaló volt, hogy hazudik – tette hozzá a főnyomozó. – Azonnal értesítettem telefonon a hajdúszoboszlói szolgálatirányító parancsnokot, hogy küldjön egy járőrt, mert erőszakos esemény történt. Természetesen elmondtam az előzményeket.

Miután kiértek a járőrök, az őrnagy – a szomszédaival együtt – azonnal a lány keresésére indult, de nem találták meg. Közben a kollegái átvizsgálták az elfogott férfi ruháit. Találtak egy kisebb méretű kést, amin vérszennyeződés volt. Kiderült, hogy bejelentés érkezett a 112-es központi segélyhívóra. Mint utóbb megtudták, a sértett édesapja tett bejelentést arról, hogy a lányát megtámadták, valaki a nyílt utcán leteperte a földre, meg akarta erőszakolni, eközben pedig megszúrta a mellkasát. Födő István ezután azt az utasítást kapta, hogy menjen el a sértetthez, és kérdezze meg, pontosan mi történt.

Forrás: Béres Attila / Rendőrség

– Érthető módon nagyon rossz lelkiállapotban volt – idézte fel a rendőr. – Elmondta, hogy egyedül ment hazafelé egy buliból, mert különvált a barátaitól. Már a Hőforrás utcán észrevette, hogy valaki a nyomában jár, ezért átment az utca másik oldalára, de a férfi oda is követte. Majd a Hőforrás utca vége felé, amikor kanyarodott volna az Alkotás utcára, már egyértelműen el akarta őt kapni. Futott, ahogy bírt. Ekkor kezdett kiabálni. Én ezt a kiabálást hallottam meg. Ezután az Alkotás és a Veres Pálné utca sarkán kapta el a férfi a lányt, és vitte le a földre. Azt mondta, ő annyit hallott, miután mi kiértünk, és még a földön feküdt, hogy „Rendőrség!”. Utána pedig, hogy a férfi szorításából kiszabadult, teljes pánikban, ösztönösen menekült el. 
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntettének és testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 25 éves helyi férfival szemben, aki nem ismeretlen a zsaruk előtt. Azért lett testi sértés bűntett kísérlete a gyanú, mert nem rajta múlt, hogy a szúrás következtében könnyebb sérüléseket szenvedett a sértett. A szexuális erőszak pedig azért nem maradt kísérleti fázisban, mert a büntetőjog szerint az is kimeríti a bűncselekmény befejezettségét, hogy tettenéréskor már testszerte a nemi jelleget kereste a gyanúsított.

Forrás: Béres Attila / Rendőrség

A rendőr állítja, a bűnügyi statisztikák is alátámasztják, hogy Hajdúszoboszló kifejezetten biztonságos város a térségben. Szinte soha nem történnek hasonló bűncselekmények, legalábbis kifejezetten ritkák.

– A szülők és a sértett is megköszönte, hogy segítettünk. Annak ellenére, hogy én ezt nem vártam volna közvetlenül a történtek után. Ugyanis érthető módon teljesen a hatása alatt voltak az eseményeknek – mondja Födő István. – Nem érzem úgy, hogy különösebben nagy szerepem lett volna az ügyben. Amit tettem, vagy inkább tettünk a szomszédaimmal együtt, elvárható mindenkitől, aki hasonló helyzetbe kerül. Ugyanakkor sokat gondolkodtam azóta ezen az élethelyzeten. Én alapvetően nem vagyok közönyös ember, rendőr vagyok. Mégis sokan egy ilyen szituációban a másik oldalukra fordulnak, és alszanak tovább. Nem is tudom, hogy mit tettem volna, ha nem úgy reagálok, ahogy. Utána pedig fél óra múlva érkezik egy bejelentés a kollegákhoz, hogy szexuális erőszak áldozata lett egy fiatal lány. Hogy számol el egy ilyen helyzetben az ember a lelkiismeretével? Én biztos nem tudtam volna – zárta gondolatait a főnyomozó.

Gyurosovics József dandártábornok, Hajdú-Bihar vármegye rendőrfőkapitánya január 13-án a főkapitányság épületében jutalomban részesítette Födő István őrnagyot példamutató helytállása és szakmai munkája elismeréseként. A kiemelt főnyomozó mellett az a két civil férfi is kitüntetést kapott, akiknek a segítségével sikerült elfogni január 7-én a hajdúszoboszlói szexuális erőszak gyanúsítottját.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában