Katasztrófavédelem

2022.05.20. 13:55

Percek alatt fékezték meg a lángokat a tűzoltók egy gyöngyösi társasházban (fotók)

Április 19-én délután három óra negyvenegy perckor egy segélyhívás futott be a Heves megyei műveletirányító központba.

HEOL

Forrás: Gyöngyösi HTP

A Katasztrófavédelem nevű szakmai folyóirat májusi számából kiderült, hogy a hívó elmondta, hogy bár messziről, de tisztán látja a lángokat egy gyöngyösi, Mérges úti társasház kilencedik emeleti erkélyén. Nem tudta, pontosan mi égett, de a szomszédos erkélyen látott egy embert. A műveletirányítók azonnal két létrás gépjárművet, három tűzoltófecskendőt és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot küldték a megadott címre.

A cikkből kiderül, hogy a város hivatásos tűzoltói helyismeretüknek és közelségüknek köszönhetően két perc huszonhat másodperc alatt már a helyszínen is voltak, tizenkét, védőfelszerelésben lévő tűzoltó azonnal nekilátott az oltási munkálatok előkészítésének. Megtelepítették a létrás gépjárművet, áramtalanították az épületet, és mire egy egység a lépcsőházon keresztül megközelítette a lakást, a lángok már az erkély mellett lévő szigetelést is elérték. Ahogy haladtak az emeleteken fölfelé, egyre sűrűbb füstön kellett áthatolniuk, a lépcsőház kilencedik és tizedik emeleti részén légzésvédelem nélkül már néhány másodperc alatt rosszul lett volna egy ember, a terület annyira megtelt füsttel. A létrás gépjárműről is szereltek egy vízsugarat, amely a talpalást követően rövid időn belül az égő szintnél volt és a tűzoltók az erkély felől is megkezdhették a tűz oltását. A beavatkozók gyorsaságának köszönhetően a lángokat percek alatt sikerült megfékezni, a lángcsóvák nem terjedhettek tovább. Az egységek közben átvizsgálták a lakást, azonban senkit nem találtak bent.

Forrás: Gyöngyösi HTP

A tűz négy négyzetméteren kapott bele a szigetelésbe, a társasház lakóit az oltási munkálatok idejére megkérték, hogy ne hagyják el otthonukat, a füsttel telítődött szintet és a lakást még ki kellett szellőztetni. A város tűzoltói olyan gyorsan kezelték a káresetet, hogy már nem volt szükség a kicsit messzebbről érkező második létrás gépjárműre és a hatvani tűzoltókra sem, ezért őket visszafordították. A lakásban csak kis területen okozott kárt a tűz, az erkélyen tárolt tárgyak viszont elégtek. A legfontosabb az, hogy a társasház lakóinak az ijedtségen kívül nem esett bajuk.

Forrás: Gyöngyösi HTP

Ez a tűzeset is rámutatott egy fontos dologra: a panelépületek tűzvédelmét nemcsak szabályok határozzák meg, hanem az ott lakók magatartása, a lakóközösséghez fűződő felelősségteljes hozzáállása is. Ha gondatlanul sok éghető anyagot halmozunk fel a lakásban, ha felelőtlenül őrizet nélkül hagyjuk a cigarettát, gyertyát, mécsest, vagy sütés-főzés közben tüzet okozunk, akkor a saját és családunk testi épségén kívül a lakóközösség biztonságát is veszélyeztetjük. Április tizenkilencedikén a gyöngyösi hivatásosok villámgyors munkájának köszönhetően nem történ nagyobb baj, de az eset ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a hatóság szakemberei miért is veszik komolyan a menekülési útvonalak átjárhatóságát, továbbá a tűzoltási felvonulási területek ellenőrzését, hiszen ezek mind a lakók biztonságát szolgálják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában