Átverés

2022.08.12. 17:30

Három milliót utalt egy idegen férfinak a szerelmes Heves megyei nő, becsapták

Egy megyénkből származó hetven éves hölgy egy internetes csaló áldozatává vált – erről szól az az olvasói levél, mely a szerkesztőségünkbe érkezett.

HEOL

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó:

A levél valóságtartalmát eddig nem sikerült ellenőrizni, tekintve, hogy a hozzá tartozó Facebook-profil kamunak látszik. Próbáltuk felvenni a hölggyel a kapcsolatot, ám nem reagált. Ugyanakkor a levélben leírt eset egy létező módszer az internetes csalásra. A Tinder-csaló címen film is készült az így átvert nőkről, ezért úgy gondoltuk, mégis közzétesszük az esetet. Természetesen a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot is megkerestük az ügyben, s amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

– Történetünk 2022 áprilisában kezdődött el. Megismerkedtem a legnagyobb közösségi oldalon egy katonai orvossal, aki Szíriában szolgál. Levelezgettünk, megismerkedtünk. Soha nem találkoztam még vele, nem videochateltünk – kezdte történetét.

Mint írja, a katonaorvos neve Larry Wooden volt. Rengeteg idő után tudta csak meg, hogy ő egy internetes csaló. Magyarországon és rengeteg más országban több ezer nőtől csalt ki pénzt ez az ember, vagy banda.


– Larry Woodennek rengeteg másik profilja van, ahogy másik álnevei is. Általában egy ember képét használja, amit photoshop segítségével más fényképre szerkeszt rá. Tudni lehet, hogy ez az ember, vagy banda az özvegyeket és idős hölgyeket környékezi meg. Sajnos én is belefutottam ebbe a hibába, már lassan három millió forint értékű eurót utaltam neki Moneygrammon keresztül, Kingsley Izakor Osahenrumwen névre kellett küldenem a pénzt Hollandiába minden egyes alkalommal. Hitelt és folyószámlahitelt vettem fel, az ismerőseimtől, családtagjaimtól kéregettem, eladtam pár holmit a házból és sikerült összekaparnom a pénzt. Eltaszítottam magamtól a családot, barátaimat miatta. Különböző sztorikat mesélt, hogy a fiának, neki kell pénz, balesete van, nem engedi az ENSZ. Csak akkor jöhet Magyarországra, hozzám, ha utalok egy bizonyos összeget, de visszaadja mindet, ha végre sikerül lelépnie Szíriából – taglalta.

Mint írta, a naivitásának és a hiszékenységének köszönhetően, utalt és várt a reptéren több órákat különböző napokon, mert szerelmes lett a szép szavaiba. Egyik nap azt vette észre, hogy a hölgy közösségi oldalát is feltörték, és az ismerőseinek küldött körlevelet a nevében.
– Az e-mail fiókomban folyamatosan kaptam levelet az állítólagos ENSZ-től, hogy hivatalosnak tűnjön Larry Wooden sztorija. Miután a családom nagy nehezen ráébresztett erre az egészre, megtettük a rendőrségen a feljelentést, hogy hátha vége lesz ennek az egésznek, de folytattam tovább a beszélgetést, mert egyedül éreztem magamat. Ezután sikerült megint az ujjai köré fonnia engem. Megint beleestem a csapdába és pénzt küldtem neki. Nem tudok nemet mondani, érzelmileg teljesen padlóra küld, fenyeget, hogy megöli magát vagy megölik, ha nem küldök pénzt. Sok kérdésemre nem válaszol, levegőnek nézi és csak a pénzre vonatkozó szavaimat érti meg – zárta sorait.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányságtól azt kérdeztük, kaptak-e az ügyben feljelentést, folyik-e nyomozás. Ha megérkezik válaszuk, frissítjük cikkünket. Ahogy arról már írtunk,  rendőrség egyébként rendszeresen hívja fel a figyelmet az internetes csalások veszélyeire. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában