Bűnügy

2022.08.15. 15:06

A rendőrség is nyomoz a „Tinder-csaló” Heves megyei áldozatának ügyében

Megkerestük a hölgyet, akit sikerült elérni, a történet tehát valós.

Molnár Helga

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ahogy azt a napokban megírtuk, egy megyénkből származó hetven éves hölgy egy internetes csaló áldozatává vált – erről szól az az olvasói levél, amely a szerkesztőségünkbe érkezett. E szerint a történetük idén áprilisban kezdődött el.

– Megismerkedtem a legnagyobb közösségi oldalon egy katonai orvossal, aki Szíriában szolgál. Levelezgettünk, megismerkedtünk. Soha nem találkoztam még vele, nem videochateltünk – kezdte a nő a történetét. Mint írta, Larry Woodennek rengeteg másik profilja van, ahogy több más álneve is.

– Általában egy ember képét használja, amit photoshop segítségével más fényképre szerkeszt rá. Tudni lehet, hogy ez az ember, vagy banda az özvegyeket és idős hölgyeket környékezi meg. Sajnos én is belefutottam ebbe a hibába, már lassan hárommillió forint értékű eurót utaltam neki Moneygrammon keresztül – részletezte.

Megkerestük a hölgyet, akit sikerült elérni, a történet tehát valós, ám a nevét és a települést nem szeretné tudatni.

– A sztori kezdete csak annyi, hogy a legnagyobb közösségi oldalon bejelölt, és én visszaírtam neki. Majd elkezdtem vele beszélgetni, gondoltam, miért ne. Sajnos nem tudom még magam kijuttatni a beszélgetésből, még tartom vele a kapcsolatot. Jól esik, hogy valakivel tudok beszélni, viszont már kezdem belátni, hogy hiba – írta.

Gyöngyösön tett feljelentést. Azt írta, a rendőrök azt mondták neki, ha még egyszer utal, akkor törlik.

– Viszont érzelmileg megzsarolt, úgy éreztem, megint kell utalnom neki pénzt, és sajnos megtettem. Azt ígérte, hogy ha Magyarországra jön, kifizeti az összes tartozását, és én hittem neki. Eddig 2,5 millió forintot utaltam – tette hozzá.

Megkérdeztük tőle, ezek után megszakítja-e vele a kapcsolatot.

– Muszáj lesz, mert ez így nem mehet tovább. Még több pénzt kér, mint azelőtt. Folyamatosan azt írja, hogy kérjek több kölcsönt, vegyek fel több hitelt.
Így is magamra haragítottam a családomat, mert nem hittem nekik, nem tudtam elhinni, hogy ilyen történhet – írta.

A rendőrségnél is érdeklődtünk, érkezett-e bejelentés. Lázár Levente megyei rendőrségi sajtóreferens közölte, az Egri Rendőrkapitányság indított eljárást csalás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában