Egészségnap

2022.09.24. 17:20

Pál Feri atya Szihalmon: az önbecsülés segít, hogy ne engedjük bántani magunkat + fotók

A testi- és lelki egészség fontosságára hívták fel a figyelmet a szihalmi Járási Egészség és Családi Napon szombaton. A látogatók szűréseken vehettek részt, s Pál Feri atya tanításait is meghallgathatták.

Fekete-Vadászi Erika

Pál Feri atya is előadást tartott

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Tizenötödik alkalommal rendezték meg Szihalmon a Járási Egészség és Családi Napot szombaton a művelődési házban.

A programmal évről-évre az egészséges életmódra, a család fontosságára, a helyes táplálkozásra és a szűrésekre kívánják felhívni a figyelmet. Lehetőség volt szűréseken, állapotfelméréseken részt venni, s a szakemberek tanácsadással segítették a résztvevőket. A legkisebbeknek játékos ismertetőkkel, kreatív foglalkozásokkal készültek a szervezők. 

A 2006-ban megalakult Kis Bocs Baba-Mama Közhasznú Egyesület három nagy programot rendez évente, ebből az egyik a járási egészség és családi nap. A tevékenységük azonban nem csak ennyiből áll, rengeteget tesznek azért, hogy családoknak, gyerekeknek, háborús menekülteknek segítsenek. A művelődési ház bejáratánál elhelyeztek egy enni adok-kapok ládikát, amelyet az önkéntesek minden nap feltöltenek, hogy a rászorulóknak reménysugarat nyújtsanak, és ne kelljen éhezniük. A jó tündér szolgálatukhoz bármikor fordulhatnak segítségért az emberek, baba-mama klubot is működtetnek, a babaköszöntő programjuk részeként újszülötteknek visznek ajándékokat, a medimentor programjukkal pedig háborús menekülteket támogatnak. 

A család a legfontosabb társadalmi egység a világon, a gyermekek a jövő zálogai, hangsúlyozták ki többször is a szombati eseményen. 

– Számos kutatás kimutatta, hogy a lakosság életminősége, ezáltal egészsége és gyermekvállalása nagy mértékben függ a lelki egészség állapotától. A mai rendezvényen tippeket kaphatnak a lelki egészség megőrzésére vonatkozóan is. Fontos, hogy találkozzunk rokonainkkal, barátainkkal, s szervezzünk velük közös élményeket! Adjunk hálát azokért a dolgokért, amiket eddig természetesnek vettünk, segítsünk másoknak, és mozogjunk minden nap, s mindig legyenek céljaink – hangsúlyozta Lukács Balázs, a Heves Megyei Kormányhivatal Füzesabonyi Járási Hivatal vezetője. 

Galyasné Dósa Katalin, a Kis Bocs Egyesület elnöke úgy gondolja, egyszerű dolga van, az a feladata, hogy álmodjon. Abban a szerencsés helyzetben van, hogy az elmúlt években olyan fantasztikus embereket tudott bevonzani maga köré, akik tudnak azonosulni a céljaival, s fontos számukra az egészség védelme, a rászorulók támogatása és a közösségi élet kialakítása. 

– Amikor pár évvel ezelőtt megvásároltam a Szorongástól az önbecsülésig című könyvet Pál Feri atyától, akkor eldöntöttem, hogy a következő egészségnapra meghívom őt. Azonos az értékrendünk és a gondolkodásmódunk, s úgy gondolom, ahogy a Kis Bocs, úgy az atya is rengeteget ad az embereknek – foglalta össze gondolatait Galyasné Dósa Katalin.

Pál Feri atya előadásában hangsúlyozta, az önbecsülés az emberi élet egyik alapértéke. Egyebek között abban segít, hogy jobban érezzük magunkat, megfelelő társat találjunk, és általa meg tudjuk védeni magunkat, így nem engedjük, hogy rosszul bánjanak velünk. Az önbecsülés sok szorongástól szabadít meg, s lehetővé teszi, hogy önfeledten éljünk.  

A felnőtt magyar lakosság zömének nincs reálisan pozitív önbecsülése, ismertette az atya. Előadásain, s az erről szóló könyvében is számos példát felsorakoztat arra vonatkozóan, hogyan fejleszthető az önbecsülés. Arra tanít, merjük megmondani, amit gondolunk, fogadjuk el a saját testünket, vállaljunk felelősséget a tetteinkért, önmagunkért és a fejlődésünkért, s éljük meg a jó és rossz dolgokat egyaránt! 

A rengeteg humorral átitatott előadására Szihalmon is sokan voltak kíváncsiak. 

Felemelték a magasba

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom felhívásához Szihalom is csatlakozott. Országszerte több településen, mindenhol egyszerre, pontosan szombat délelőtt 11 órakor emelték a magasba a gyerekeket. Ez már az ötödik ilyen alkalom hazánkban. Nem csak egy rekord kísérletről van szó, az eseménynek további célja is van, mégpedig, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a gyerekek és az ő jól létük a legfontosabb. Szihalmon egy szívet formáztak a szülők a gyermekeikkel, így emelték fel őket. A kicsiknek ajándékkal is kedveskedtek a szervezők. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában