Ünnep

2022.12.06. 13:36

A rénszarvasok szabadságra mentek, a tűzoltók segítettek eljuttatni a Mikulást az egri kórház gyermekosztályára + fotók

Beteg gyerekeknek szereztek örömet kedden délelőtt megyeszékhelyünk kórházában.

F. V. E.

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Még a szakadó eső sem akadályozta meg az elszánt tűzoltókat és a mikulást abban, hogy melegséget hozzanak azoknak a kicsiknek a szívébe, akik kórházban kénytelen tölteni az ünnepet. 

A Markhot Ferenc Kórház gyermekosztályán kedden közös énekléssel várták a piros ruhást, aki – hiszen a szabályok rá is vonatkoznak – hevederben, az ablakon keresztül érkezett meg, s ajándékcsomaggal lepte meg őket.

Az ablakon át mászott be a Mikulás a gyerekekhez
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– A megyei katasztrófavédelem munkatársai nagyon jó kapcsolatot ápolnak az egészségügyi dolgozókkal, így a kórház dolgozóival is, a mentőkkel pedig egymást segítve számos alkalommal hajtanak végre közösen mentéseket a tűzoltók. A mai nap a gyerekekről szól, ezért az Egri Hivatásos Tűzoltók elhozták a mikulást a gyerekosztályra. Ezzel a programmal az a célunk, hogy egy kis mosolyt csaljunk az arcukra, segítve ezzel a mihamarabbi gyógyulásukat, s hogy ünnepi hangulatot varázsoljunk a szívükbe a kórházban töltött napok idejére is  – közölte portálunkkal Nagy Csaba megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

A gyerekek örültek a tűzoltóknak és az ajándékoknak 
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Dr. Vácity József, a Markhot Ferenc Kórház főigazgatója a Heol-nak elmondta, bár sajnos a covid két évre megszakította a hagyományt, nagy örömükre most újra el tudott látogatni a tűzoltó mikulás a gyermekosztályra. Ez a negyedik ilyen különleges alkalom, hogy a katasztrófavédelemmel karöltve igyekeznek szebbé tenni a kicsik számára az ünnepet, nagy élményt adva nekik azáltal, hogy az ablakon keresztül látogat el hozzájuk a nagyszakállú.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában