Programajánló

2023.01.26. 20:02

Különleges filmek, tűztornádó és régiségvásár is lesz vármegyénkben

Január utolsó hétvégéje is tartogat meglepetéseket azok számára, akik az otthon melege helyett inkább a kalandot választják.

HEOL

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Péntek

Gyöngyöspata Január 27-én, pénteken 18 órától várják a művelődési ház könyvtárának társasjáték klubjába azokat, akik szívesen segítenek tesztelni és véglegesíteni Gyöngyöspata helytörténeti társasjátékát. A játék alkotói egyebek között a játékszabályok és a játék menetének ellenőrzéséhez hívogatnak próbajátékosokat. 

Eger Az elmúlt esztendei sikeres start után idén is bekapcsolódik a Cinema Agria Mozi – kilenc másik vidéki városhoz hasonlóan – a kilencedik Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) programjába. A fővárosi rendezvény január 21. és 29. között közel hatvan filmmel, több mint száz vetítéssel, ötven alkotóval és harminc nemzetközi zsűritaggal indítja a Dokumentumfilm Fesztivált, amely a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek egyetlen nemzetközi versenyfesztiválja Magyarországon. Pénteken négytől a svéd kormány világjárvány elleni küzdelmének kulisszái mögé mélyen betekintő film, a Mi, svédek és a Covid látható, majd a Hatodik Népkórház, amely Sanghaj egyik legnagyobb kórházáról szól. 

Szombat

Gyöngyöspata Január ­28-án 10 órakor kezdődik a Széleskedvű Rendezvényházban a Patai Bor és Tor Fesztivál. A program a helyi termelők legjobb pálinkáinak kóstolójával indul. Majd 11 órától idegenvezetéssel megtekinthető lesz az építészetileg és művészettörténeti szempontból is kiemelkedő értékű templom, a galéria, a trófeakiállítás, 13 órától pedig vezetett túra indul a hétsoros pincefaluban. Később, 14 órakor kezdődik a helyi pincészetek legzamatosabb nedűinek bemutatásával a patai borok mesterkurzusa, s 16 órától zenés, táncos mulatság veszi kezdetét. Az óránként induló csoportok igazi patai disznóvágást tekinthetnek meg a Tulipános háznál. Az esemény Nincs tél patai disznótoros hétvége nélkül szlogenje sejteti, a hamisítatlan falusi élmény nagyszerű lehetőséget kínál, hogy vendégek elmerülhessenek a boros nedűk és a toros étkek gazdagságában. Kóstolható lesz hagymás sült vér, sült májas hurka, kolbász, fokhagymás sertéssült, disznótoros lacipecsenye, és nem marad el ez alkalommal sem a híres a patai rezgős rétes. A nap során a helyi kézművesek portékái is megtekinthetők, megvásárolhatók lesznek. 

Eger A Cinema Agria Moziban a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválhoz (BIDF) kapcsolódóan szombaton A hatalom markában című filmet vetíti, amelyben orosz tinédzsereket vádolják az alkotmányos rend megdöntésének kísérletével, végül a Szabadság tűz alatt az Ukrajnában zajló orosz invázióról mesél a nézőnek. Minden filmnek van egy nagykövete, szakértője, aki a vetítés után rövid beszélgetést, vitát is vezet, így a nézők meg is oszthatják gondolataikat a művekről. 

Szilvásvárad Ezen a napon délután öt órától a helyi községháza házasságkötő termében Adorján-Bóta Judit előadásában figyelhetjük meg a vidám, látványos tudományos kísérleteket, amely minden korosztálynak izgalmas kikapcsolódást kínál, például tűztornádót és lebegő izét is láthatunk.

 

A rendezvény plakátja
Forrás: visiteger.com

 

Vasárnap

Eger Újra régiségvásár az Agria Park udvarában! Az ország szinte minden részéből érkező, több mint száz árussal várja a látogatóit a régiségvásár reggel hat és délután három óra között. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában