Tragédia

2023.02.02. 06:00

Teljesen összetört a gyöngyöstarjáni halálos baleset áldozatának családja

Kocsi ütközött össze egy teherautóval Gyöngyöstarjánnál. Az autó vélhetően a jeges úton csúszott meg egy kanyarban. Az autót vezető Attilát emberek tucatjai gyászolják - írja a Bors.

HEOL

Az autó eleje teljesen összeroncsolódott

Forrás: police.hu

Szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódott az a Suzuki, akinek a sofőrje frontálisan ütközött egy szemből érkező kamionnal Gyöngyöstarjánnál kedden. Bár a segítség azonnal a helyszínre érkezett a kocsit vezető férfi életét már nem lehetett megmenteni, három utasát pedig feszítővágóval kellett kiszabadítani a roncsból.„”

Egyelőre nem tudni pontosan, hogyan történt a baleset, de az arra járók elmondták a Borsnak, hogy aznap az út nagyon csúszott:

- Korábban havazott, ami a hajnali hideg miatt ráfagyott az utakra, és szinte tükörjéghez hasonlóan csúszott az út. Amikor reggel elindultunk, már akkor ijesztően csúszós volt minden, így nagyon lassan haladtunk, amennyire emlékszem, azon az útszakaszon is brutálisan síkos volt az aszfalt. Valószínűleg szegény az egyik kanyarban csúszott ki, egyenesen neki a kamionnak - mondta egy környékbeli, aki aznap szintén a tragikus útvonalon haladt át. 

Az autót a 46 éves Attila vezette, a családapát a család, barátok és ismerősök tucatja gyászolja: 

- Csodálatos férj és apa volt, borzalmas, ami történt. Attila soha nem volt felelőtlen, valószínűleg most sem a tempójával volt a gond, hanem a tükörjégre fagyott úton fékezett egyet, és kicsúszhatott. Teljesen össze vagyunk törve - mondta el a Borsnak a család egyik ismerőse. Hozzátette, úgy tudja, hogy a sérültek állapota stabil - Velük volt az Isten, mert a kocsi elejéből szinte semmi nem maradt, teljesen összezúzta a kamion - szögezte le a lesújtott ismerős.

Ahogy korábban írtuk, a másik két utas könnyebben sérült.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában