Labdarúgás

2023.02.07. 20:36

Edzőt váltott a Füzesabonyi SC-Erőss út csapata

Váratlan és meglepő személycsere történt a télen a játékosállományát illetően is megerősített Füzesabonyi SC-Erőss út együttesénél.

B. Cs.

Nagy Endre (jobbra) nélkül folytatják Farkas Krisztiánék

Forrás: Czímer tamás/Heves Megyei Hírlap

Közös megegyezést követően elváltak Nagy Endre vezetőedző és a Heves vármegyei I. osztályban 2. helyen álló egylet útjai. A keddi edzést már az új tréner vezényelte a füzesabonyiaknak. 

– Előbb Besenyőtelken, majd itt, Füzesabonyban összesen öt és fél éven át tartó közös munka után, teljes békében köszöntünk el egymástól – mondta az FSC névadó főszponzora. 

Erőss Róbert a váltás okáról nem kívánt nyilatkozni, ugyanakkor hálás volt az együtt töltött időszakért, majd a füzesabonyi klub nevében sok sikert kívánt Nagy Endrének. Rögtön ezután pedig közölte, hogy ki lett az edző utódja a szakmai stáb élén.

– Bódis Barnával állapodtunk meg a folytatásról, aki ősszel nógrádi csapatnál, a Palotás SE-nél tevékenykedett. 

A 46 éves szakember korábban a Lőrinci VSC-t irányította, előtte pedig Gyöngyöstarjánban és az FC Hatvan U19-es csapatánál dolgozott – tette hozzá Erőss Róbert. 

A Füzesabonyi SC-Erőss út csapata szerdán 18.30-tól Mezőcsát gárdáját fogadja felkészülési mérkőzésen.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában