Tárgyalás

2022.06.27. 11:44

Özvegyember gyászát használta ki a lelketlen esztergomi csaló

Egy özvegyember méltó síremléket szeretett volna állíttatni elhunyt feleségének, végülis csúnya átverés áldozata lett, és nem kevés pénze bánta mindezt.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Június 28-án tárgyalja az Esztergomi Járásbíróság annak a férfinek az ügyét, akit sikkasztással vádolnak. A vádirat szerint egy esztergomi özvegyember síremléket szeretett volna készíttetni néhai felesége részére, ezért 2020 júliusában e-mailen keresztül felvette a kapcsolatot a vádlottal. Utóbbi férfi vázlatokat, terveket is küldött áldozatának, amíg egyeztettek a leendő sírmlékről, majd 250 ezer forintot kért 2020 augusztusában. 

A pénz arra kellett, állítása szerint, hogy a követ megvegye a leendő sírhoz és kisplasztikához. Az özvegy át is utalta a kért összeget, amelyből 150 ezer forint a gránit és a márvány megvásárlásához kellett volna. A vádlott azonban nem azokra, hanem saját magára költötte a pénzt, vagyis, a törvényszék tájékoztatása szerint jogtalanul eltulajdonította azt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!