Egy család

2023.02.07. 13:14

Emberölés Esztergomban: a rendőrgyilkos unokaöccse gyilkolt?

Egy, a családot jól ismerő személy szerint Borbély Zoltán rendőr zászlós gyilkosa rokoni kapcsolatban áll azzal a 28 éves férfival, akit a február 3-i, esztergomi emberöléssel gyanúsítanak. Mindketten ittas állapotban követtek, követhettek el gyilkosságot.

Kemma.hu

A február 3-i esztergomi emberölés helyszíne és a rendőrgyilkos tárgyalása

Forrás: police.hu, 24 Óra

Halálra verte idős szomszédját egy 28 éves férfi Esztergomban február 3-án. A gyilkosság után a rendőrök elfogták és letartóztatták B. J-t, aki korábban összeszólalkozott a sértettel, majd meg is verte a 70 éves férfit. Ellene emberölés miatt indult eljárás.

A két szomszéd évtizedek óta haragban állt egymással. B. J. pedig állítólag azért dühödött be az idős férfira, mert az drogosnak nevezte őt. A fiatal férfi apja a TV2 Tényeknek nyilatkozott könnyes szemmel. Tagadta, hogy fia bedrogozva gyilkolt volna.

Tiszta vér volt az arca is, a keze is. Azt mondta: nagy bajt csináltam, agyonvertem Adriánt

– mesélte az édesapa, aki szerint fia inkább ittas volt. Elmondta: gyereke két éve szokott le a kábítószerről.

Egy, a családot jól ismerő személy úgy tudja, hogy a gyilkossággal gyanúsított 28 éves férfi rokoni kapcsolatban áll egy korábbi gyilkosság elkövetőjével. Tudomása szerint az ő nagybátyja az a férfi, aki 2008. február 11-én hajnalban megölte Borbély Zoltán posztumusz hadnagyot. A vezetéknevük is ugyanaz.

Azon a szörnyű téli napon, 2008-ban B. M. szintén ittas állapotban követte el a tettét. Az 53 éves férfi igazoltatás közben lőtte mellbe a 37 éves rendőrt Esztergomban. Ahogy a közelmúltban Baumann Péter, úgy ő is segíteni akart, de ahogy a fővárosi fiatalt egyenruhás, úgy ő sem élte túl, hogy szolgálni és védeni akart.

B. M. a rendőrgyilkosság előtt édesanyját bántalmazta. Agresszív embernek ismerték, ha összeveszett valakivel, gyakran hallották tőle:

Hozom a pisztolyom és lelőlek!

Miután lelőtte Borbély Zoltánt, a tanúk szerint azt mondta, kár, hogy nem golyószórója van, ha tíz golyója lett volna, tíz rendőrt öl meg. A férfi ugyanakkor az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban, a kihallgatásán azt hangoztatta a nyomozóknak, hogy nem akart ölni.

Halála előtt a kétgyermekes Borbély Zoltán járőrtársával érkezett az esztergom-kertvárosi Sátorkői utcába. Semmi sem utalt semmi arra, hogy az elkövetőnél fegyver lehet. Borbély Zoltán járőrtársa még ismerte is az elkövetőt, egy utcában laktak. 

B. M.-et elsőfokon 2009. áprilisában ítélte el a megyei bíróság. Életfogytiglanit kapott. Az utolsó szó jogán könnyeit törölgetve mondta:

nagyon sajnálom a fiatalembert, nem készakarva volt.

A Győri Ítélőtábla 2010. február 4-én hagyta helyben az ítéletet, amely ekkor vált jogerőssé. Életfogytiglani börtönbüntetését lőszerrel, lőfegyverrel való visszaélés és emberölés bűntette miatt kapta, amelyet ittas állapotban követett el csak úgy, mint a február 3-i gyilkossággal gyanúsított B. J.

 

Címkék#emberölés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában