Kis település, nagy lendület

2022.05.25. 06:39

Gyömörén eladó ingatlant szinte egyáltalában nem lehet találni

Gyömörén az elmúlt hét esztendőben jelentős változások történtek. A település mára akkorát fejlődött, hogy eladó ingatlant szinte egyáltalában nem lehet találni. Az aktuális fejlesztésekről a polgármestert kérdeztük.

Hécz Attila

Gyömörén korszerű, nagyszerűen felszerelt bölcsőde, óvoda és iskola szolgálja nemcsak a helyiek, de a környékbeli településeken élők igényeit is. Fotó: Nagy Gábor

– Régi álmunk volt, hogy egy úgynevezett „mini oktatási központ” jöjjön létre településünkön – mondta Nagy Beáta, Gyömöre polgármestere. – Ennek első lépcsőjeként 2009-ben felújítottuk általános iskolánkat, amely ma már a legkorszerűbb felszereltséggel működik. Ezt követően 2014-ben adtuk át újjáépített óvodánkat, majd 2016-ban, TOP-­pályázati forrásból felépítettük a környék első, minden igényt kielégítő bölcsődéjét. 

A bölcsőde vezetője, Bíró Jutka elmondta, hogy a 28 fő befogadására alkalmas bölcsőde két csoporttal működik, és jelenleg várólistás gyerekekkel is számolniuk kell. A helyi óvodába kajárpéci és szerecsenyi gyerekek, míg az iskolába kajárpéci és felpéci gyerekek is járnak. 

Két évvel ezelőtt, a Magyar Falu Program keretében, 85 milliós forrásból kezdték el építeni a település új egészség­házát, amelynek átadása júniusra várható. 

– Egy régi épületünk teljes átalakításával mindenki nagy örömére hamarosan átadhatjuk egészségházunkat – folytatta a polgármester. – A felnőttorvosi, gyermekorvosi és védőnői szolgálatot is ellátó intézményünk a teljes lakosság igényeit szolgálja majd. 

Felpéc, Kajárpéc és Gyömöre jobb összeköttetését oldja meg az a külterületi útfelújítás, amelyre vidékfejlesztési pályázaton 304 millió forintot nyert a három település. 

– Tavaly adtuk át polgárőreinknek a régi tűzoltószertárból átalakított polgárőrépületet, amellyel folyamatos, áldozatos munkájukat köszöntük meg – mondta Nagy Beáta. – Területfejlesztési program (TOP Plusz) keretében egy helyi védettségű régi lakóházat építünk át, és közösségi teret alakítunk ki benne. A tervek szerint jövőre elkészülő új kulturális központtal az itt lakók régi vágya valósulhat meg. 

A polgármester hozzátette: Gyömöre – elsősorban ingatlanjai miatt – az elmúlt időszakban – részben fejlesztéseinek is köszönhetően – a környék különösen népszerű letelepedési helye lett. Ehhez járul még hozzá a Tét és Gyömöre közötti nyomvonalon elhaladó új Győr–Pápa gyorsforgalmi út építése, mely a települést bekapcsolja a térség vérkeringésébe. Az új útvonal megépítésével nemcsak Gyömöre lesz könnyebben megközelíthető, de innen Győrbe 16 perc alatt lehet beérni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában