Nyugdíj után is nyeregben

2022.05.27. 15:50

Negyven kilométeres kerékpáros túra Győr-Ásványráró között

Ismét nyeregbe pattantak a nyugdíjasok. A megyei rendőrség tavalyi Győr-Pannonhalma kerékpártúrája akkora sikert aratott a szép korúak körében, hogy a résztvevők kérték idén is legyen hasonló lehetőség. Most Ásványráróig és vissza tekert a vidám csapat.

Dániel Viktória

Prizmák, lámpák, csengők, mindenre kiterjedő ellenőrzéssel kezdődött a nap a rendőrség Szövetség utcai épületének udvarán. Még a tavalyinál is több nyugdíjas érkezett, hogy részt vegyen a Győr-Ásványráró kerékpártúrán. A negyven kilométeres út során pedig Koller József rendőr törzszászlós, baleseti helyszínelő mutatta meg a résztvevőknek, mik azok a helyek és helyzetek, amiben könnyen baleset áldozatai vagy épp okozói lehetnek a kerékpárosok. 

Németh Károly első alkalommal vett részt a rendőrség programján, de igazi rutinos kerékpáros aki 71 évesen is napi 20-30 kilométert kerékpározik.

– Engem ez az ami feltölt. Az unokáim, a gyerekeim, a kertészkedés, az Audi ETO és a kerékpározás. Az a fontos, hogy a ember midig optimista legyen és persze mozogjon sokat. Sokszor bejártam már ezt az útvonalat, sőt egyszer még Mosonmagyaróvárra is eltekertem.

Szalay Jánosné már a tavalyi Pannonhalmi túrán is részt vett és idén is nagy örömmel csatlakozott az eseményhez.

– Szeretem a szervezett kerékpáros programokat. A mindennapokban főleg Szigetközbe szoktam biciklizni, körülbelül negyven kilométert minden nap. Eleinte csak tíz-tizenöt kilométereket mentem, de ha az ember elkezdi hamar belejön. Nagyon szeretem hiszen kondiban tart és a természeteben lehetek, ráadásul a kalandvágy, az új helyek felfedezése is motiválja az embert. 

Indulás előtt a frissítő mellé egy KRESZ tesztet is kaptak a résztvevők, hogy fel tudják mérni, mennyire jártasak a közlekedési szabályokban.

– A programnak ez az a része, amikor próbára tehetik a tudásukat a résztvevők. Általában sok meglepett arcot lehet látni a javítás után. Többnyire a táblák ismeretében és az elsőbbségadási szabályok terén vannak hiányosságok, de ez nem csak ezt a korosztályt érinti – mondta el az esemény szervezője Majorné Bajnok Eszter rendőr százados, a Győri Rendőrkapitányság Városi Baleset-megelőzési Bizottságának titkára. – A nyugdíjasoknál a lassuló reakció idő az, ami nehézséget okoz a közlekedésben. Ráadásul az utóbbi évtizedekben háromszorosára emelkedett az autók száma az utakon és a közlekedés is sokkal gyorsabb, amihez nehezen tudnak alkalmazkodni.

A csapathoz csatlakozott Koller József rendőr törzszászlós, baleseti helyszínelő, aki a kerékpározás során bemutatta azokat a helyszíneket és helyzeteket, amikből gyakran baleset lesz.

– A körforgalmaknál van a legtöbb probléma. Ilyenkor a kerékpárosnak kell elsőbbséget adni az autósoknak, de ezt sokan elfelejtik. Természetesen a gépjárművezető előzékenységből lemondhat erről és átengedheti a kerékpárost. Leggyakrabban figyelmetlenségek okoznak balesetet, közlekedés közben munkahelyi, családi és egyéb problémákon rágódnak az emberek és egy nagyobb figyelmet igénylő szituációban, például kanyarodásnál nem veszik időben észre a másikat. De a töltéseken ugyanígy vannak problémák. A gyors kerékpárosok gyakran nagy sebességgel tekernek, a sétáló nézelődő gyalogosok között, de az sem ritka hogy egy elengedett kutya rohan ki a biciklisek elé balesetveszélyes helyzetet teremtve. Több odafigyeléssel és önmérséklettel sok veszélyes helyzet elkerülhető lenne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában