Valóra vált az álom

2022.08.16. 13:26

Két győri lányt is a legszebbek közé választották a Miss Balatonon - Czepek Kata a második udvarhölgy - Fotók

A szépségverseny nagy megyei sikerrel zárult a hétvégén: a 2022-es Miss Balaton balatonfüredi döntőjén. Két győri lányt választottak a királynő mellé. A zsűri döntése szerint az első udvarhölgy Németh Vivien, a második Czepek Kata lett. Katával élményeiről beszélgettünk.

Sperling Krisztina

Forrás: Miss Balaton

Czepek Kata az elmúlt években tudatosan készült és fejlesztette magát mind testileg, mind mentálisan, hogy esélyesként induljon a Miss Balaton szépségversenyen. A legnagyobb álma volt, hogy bejusson a döntőbe, és titkon azt is remélte, hogy a három legszebb közé választják.  Mint mondta, úgy érzi, sikerült elérnie a megálmodott formáját, és életkor szerint is a legjobbnak tartja, hogy épp most sikerült elindulnia a versenyen.

Sok munka és élmény

A felkészülést a döntő előtti tábor koronázta meg, ahol a szép járás, koreográfia megtanulásán felül még olyan ismeretekkel is gazdagodtak, hogy a közösségi médiában hogyan érvényesülhetnek a legjobban.

- Nagyon feszített és szigorú napirendünk volt a táborban. Elfáradunk, de azért kijutott az élményekből is. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan neves modellektől tanulhattam, mint például Epres Panni vagy a korábbi szépségkirálynő, Gelencsér Tímea. Keveseknek adatik ilyen lehetőség a fejlődésre az életben. A közös munkának köszönhetően a lányokkal is egy csapattá kovácsolódtunk, amiben tudtuk, segítettük egymást. Közös élményekben is volt részünk. Vitorlázáson, borvacsorán kapcsolódhattunk ki. Ha nincs ez a verseny, akkor azt hiszem, most ezekkel szegényebb lennék – mesélte az élményeit Kata, aki azt is elárulta, hogy szinte megjósolták a végső helyezését.

Elpróbált díjátvétel

- A főpróbán a díjátadó ceremóniát is elpróbáltuk. Az az érdekes, hogy nekem ott is a második udvarhölgy „szerep” jutott. Amikor ez valóssággá vált, az leírhatatlan érzés volt. Még máig sem sikerült igazán elhinnem. A helyszínen a családom és néhány barátom drukkolt nekem, de mint megtudtam, nagyon sokan követték élőben a ceremóniát. Az eredményhirdetés után özönlöttek a gratulációk, ami nagyon jó érzés volt.

Az álmok folytatódnak

Kata azt is elárulta, hogy egyelőre nem gondolkodik azon, hogy újabb szépségversenyen induljon, de bízik benne, hogy most nagyobb lendületet vesz a karrierje. 

- Második évemet kezdem meg az egyetemen, ahol kommunikáció szakon tanulok. Tavaly az online oktatás miatt nem kellett, de idén már a fővárosba költözöm. Bízom benne, hogy ennek az eredménynek köszönhetően több lehetőséget kapok majd a hostess és modell munkák terén. Nagy álmom, hogy egyszer egy márka arca lehessek – zárta a beszélgetést a győri szépség.    


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában