Idősügyi Tanács

2022.09.29. 06:46

Terítéken Győr ügyei: háziorvosi ügyelet, nincs csődben a város, szentiváni ügy

A győri városházán ülésezett szerdán az Idősügyi Tanács, ahol dr. Dézsi Csaba András polgármester is részt vett, és a várost érintő fontos kérdésekre is válaszolt.

kisalfold.hu

Dr. Dézsi Csaba András

Az ülésen először a háziorvosi ügyelet rendszerének jelentős átalakulásáról esett szó. Január elsejétől ez megváltozik, az este 10 óra utáni ügyeletet a mentőszolgálat látja el, a délutáni rendeléstől este 10-ig viszont a háziorvosok.

A háziorvosi ügyeletet már két éve szeretném áthelyeztetni a kórházba, hogy a sürgősségi osztály mellett működjön

– mondta a polgármester. – Ez sok szempontból jobb megoldás, például sokan olyan problémával érkeznek a sürgősségire, amellyel a háziorvosi rendelőbe kellene menniük. Az átalakítással ki lehet küszöbölni azt is, hogy valaki négy-öt órát várjon az ellátásra – tette hozzá.

A változás azonban azt is hozta, hogy a jelenlegi szolgáltató a helyszínváltozásra és finanszírozási gondokra hivatkozva felmondta a szerződést november 30-tól, vagyis azt, hogy december 1-jétől január 1-jéig ki látja el a hiányzó ügyeletet, még nem tudják. A polgármester azt mondta, erről még folynak a tárgyalások, több megoldás lehetséges, de egyetlen szempont a betegek magas színvonalú ellátása. 

Dr. Dézsi Csaba András arról is beszélt, hogy sok a teendő a városban, és feltehetően csak rosszabb lesz a helyzet az elszabadult energiaárak miatt. 

– Hitelt nem akarok felvenni, és a tartalékaink is egyéb célokat szolgálnak – fogalmazott.

Nincs csődben a város és nem is vagyok hajlandó csődbe vinni. 

Első lépésben észszerűsíteni kell az energiafelhasználásunkat. Az intézmények részleges, ideiglenes bezárásai miatt azokat, akiknek megszűnt egy időre az eddigi munkakörük, átcsoportosítjuk más feladatokra. A munkaerő megtartása a legfontosabb, hiszen a saját számláit télen is mindenkinek fizetnie kell. Hozzátette:

Győrnek 8,4 milliárd forintot kell befizetnie szolidaritási hozzájárulás jogcímen a központi költségvetésbe, ami ebben a helyzetben több szempontból is átértékelendő. 

A polgármester azt is kijelentette, hogy a Győri Nemzeti Színház, a Győri Balett, a Győri Filharmonikus Zenekar és a Vaskakas Bábszínház december 31-ig változatlan helyen működik, folynak a tárgyalások arról, hogy jövőre hogyan oldják meg ezek üzemeltetését. 

Említést tett arról is, hogy kedden leengedték az Aqua Sportközpont medencéjét, így a nagyközönség számára jelenleg nincs úszási lehetőség a városban. A város tömegközlekedési költsége jövőre 2 milliárdról 4 milliárd forintra emelkedhet, amit szintén ki kellene gazdálkodni. 

A vízművek közművagyonával kapcsolatban dr. Dézsi Csaba András elmondta, még tárgyalásokat folytatnak az illetékes minisztériumokkal és sok a tisztázandó kérdés. 

A városvezető az ülésen a szentiváni üggyel kapcsolatban elmondta, hogy Győr stabilitásához kell az ipar, és folytatni kell azt a fejlesztést, amit elődeink az ipari park létrehozásával elkezdtek. 

– Több lábon kell állnunk ahhoz, hogy meg tudjuk tartani a jelenlegi foglalkoztatottságot. Hosszabb távon nem támaszkodhatunk csak az amúgy nagyon fontos autóiparra. Az ipari park bővítésére van szükség, amire 10 milliárd forintot kaptunk az államtól – fűzte hozzá. Hozzátette: a győrszentivániak telkeinek értékét eddig is csak növelte a közelükben bővülő ipari park. 

Lapunknak ezzel a témával kapcsolatban még elmondta azt is: – Jelenleg folyamatban van a szentivániak kérése alapján egy kb. 160 millió forint értékű saját légszennyezettség-mérő állomás beszerzése. Az a tény, hogy az aláírásgyűjtés szervezői erre azzal reagáltak, hogy márpedig ők nem bíznak az önkormányzat által megrendelt mérésekben és – kínjukban, nehogy ez a kérés az ott lakók szerint megnyugtatóan rendeződjön, – most „Mérd magad!” akcióval próbálják hergelni a közvéleményt, azt igazolja, hogy van köztük néhány civilnek álcázott provokátor, akik tudatosan megnehezítik a több ezer aggódó lakos és az önkormányzat közötti normális kommunikációt. Olyan kamu témákat dobnak be, amire bármit is válaszolunk, bármit is teszünk, abból semmi nem fog megfelelni számukra. Győrszentiván lakóinak érdekét és biztonságát valójában mi fogjuk védeni és garantálni, együttműködve az ott élőkkel. 

Az Idősügyi Tanács szerdai ülésén három napirendi pontról esett szó: dr. Luterán Ferenc, a Petz-kórház igazgatóhelyettese a járóbeteg-szakellátás működéséről beszélt, a Beszélgető Hálózat tevékenységéről Miklósyné Bertalanfy Mária nyugalmazott WHO-koordinátor, a hálózat alapítója, míg a népszámlálással kapcsolatban Kelemenné dr. Bélyi Mária csoportvezető adott tájékoztatást. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában