Ítélet

2022.10.03. 09:29

Durva verekedés a kapuvári iskolaudvaron - előbb fiút, majd lányt ütött ököllel arcon a kontrollt vesztett fiatalember

A Győri Járási Ügyészség garázdaság vétsége és két rendbeli könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a fiatalemberrel szemben, aki egy iskola udvarán három kiskorút is bántalmazott.

kisalfold.hu

Fotóillusztráció: MW-archívum

Fotó: Lang Róbert

A vádirati tényállás szerint az akkor 21 éves férfi tavaly tavasszal egy késő délutáni időpontban megjelent egy kapuvári általános iskola udvarán, ahol összeszólalkozott az ott tartozó kiskorúakkal.

Közülük az egyik fiút ököllel úgy arcon ütötte, hogy a fiú elesett. Az ő segítségére siető lányt – szintén ököllel – úgy megütötte, hogy a lány az eszméletét vesztette. Ezt követően megpróbálta megütni az őt megállítani igyekvő másik fiút, de mivel ő elhajolt, harmadik fiút ütött meg, szintén az arcán.

A sértetteknek az ökölütésektől könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett. A megütött kiskorúak közül kettő terjesztett elő magánindítványt az őt ért bántalmazás vonatkozásában.

"Az ügyészség vádirata nyomán a Csornai Járásbíróság az elkövetőt büntetővégzésben egy év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette. A próbaidő időszakára a bíróság elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét is" - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában