Te melyik utat választod?

2023.03.23. 19:32

A húsvér valóság a rácsok mögött: börtönlátogatáson jártak a Lukács-iskola diákjai Győrben - Fotók, videó

A rácsok mögött a győri Lukács-iskola diákjait és a helyi média munkatársait fogadták a büntetés-végrehajtási intézet dolgozói. Először egy középiskolás próbálhatta ki testközelből milyen egy fogvatartott előállítása, majd megismerhették az egyik fogvatartottat, aki kábítószeres bűncselekmény miatt már 2019 májusa óta a győri börtönben tölti büntetését.

Simon Roberta

Fotó: Csapó Balázs

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet által közösen elindított "Te melyik utat választod?" -  című, bűnmegelőzési célú intézménylátogatáson vettek részt csütörtökön a Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum 11. osztályos diákjai. A program során középiskolás osztályok betekinthettek egy elítélt „idegenvezetésén” keresztül a szabadságelvonással járó életbe.

- Tíz éve működik az iskolai bűnmegelőzési tanácsadói program a vármegye középfokú oktatási intézményeiben  - mondta el lapunknak Walczer Zsuzsanna rendőr őrnagy, a rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési tanácsadója. - A tanácsadók feladata, hogy minél több információval ellássák a szülőket, diákokat és a pedagógusokat egyaránt. A fő célunk az iskolai prevenciókkal az, hogy a fiatalokat felkészítsük a helyes döntéshozatalra, hiszen minden döntésüknek komoly következményei lehetnek. Mindezt igyekszünk olyan módszerekkel elérni, ami egyben interaktív és élményt is ad számukra. Az aktív helyzetgyakorlatok hatására ezek az ismeretek személyiségük részévé válnak. A fiatalok minden olyan esemény következményét láthatják, amivel későbbiekben találkozni fognak az életben - tette hozzá az őrnagy. 

A bemutatók alkalmával a büntetőeljárás teljes folyamatát ábrázolják az elkövetéstől az előállításon át a szabadság megvonásig. Mivel utóbbit az iskola keretei között nem lehet szemléltetni, látogatást szerveznek a diákoknak a győri börtönbe. Így volt ez ma is. 

A rácsok mögött a győri Lukács-iskola diákjait és a helyi média munkatársait fogadták a büntetés-végrehajtási intézet dolgozói. A nem hétköznapi látogatáson először egy középiskolás próbálhatta ki testközelből milyen egy fogvatartott előállítása. A fiatal kezén és lábán is kattant a bilincs, majd rákerült a vezetőszár is. A Győr-Moson-Sopron VármegyeiBüntetés-végrehajtási Intézet fekete maszkos őre ezután átadta a gumibotját is, majd egy támadást szimuláltak, hogy megmutassák milyen sokat jelent egy műveletisnek, ha pajzzsal védheti ki az ütéseket.

A diákok a látogatás alkalmával megismerhették az egyik fogvatartottat, aki kábítószeres bűncselekmény miatt már 2019 májusa óta a győri börtönben tölti büntetését.

- Jogerősen 6 év 6 hónap szabadságvesztésre ítéltek, az első két évet előzetesben töltöttem. Az első fél évem volt a legnehezebb, mert a magas biztonsági kockázat miatt mindenhol csak bilincsben sétálhattam - kezdte mesélni saját történetét a tanulóknak a győri férfi, aki az elmúlt négy évben a munkának és a tanulásnak szentelte az idejét a börtön falai mögött. -Képeztem magam, tanfolyamokon vettem részt, illetve a bv-intézet raktárában dolgozom több mint két éve. Minden meghatározott rendben és időben történik. Meg van határozva mikor kelünk, mettől meddig nézhetünk tévét, vagy tarthatjuk a kapcsolatot a kinti hozzátartozóinkkal - sorolta a fogvatartott, aki ha megkapja a kedvezményt, idén szeptemberben hagyhatja el a börtönt.

A fiatalok számos kérdést tettek fel az elítéltnek, többek között azt is, hogyan keveredett a kábítószeres világba, mit bán a legjobban, mi hiányzik neki igazán, és hogy mit kezd az életével, ha ismét szabad lesz. 

- Azt hittem okosabb vagyok és engem nem fognak elkapni. Nem így lett. Már tudom, hogy bűnt követtem el. Ezért is próbáltam minél gyorsabban beilleszkedni és tenni azért nap mint nap, hogy a bent töltött időt hasznosan töltsem. Nehéz a világtól elzártan élni, de talán az volt a legfájóbb, amikor édesapámat elveszítettem. Azóta sem tudtam igazán feldolgozni, mert nem tudtam ott lenni a temetésén - árulta el az elítélt férfi.
Mint mondta megvannak a rácsok mögött is az apró örömök, amikor lemehet a kondiba, vagy a könyvtárba. Legutóbb épp a Trónok harca kötetet olvasta ki. Két hete, hogy nincs cellatársa, korábban volt már egy-, két- és hatfős zárkában is, ami nem mindig könnyű.

- Speeddel kezdtem, aztán egyre mélyebbre süllyedtem, szinte mindent kipróbáltam: fű, kokain, amfetamin és metamfetamin. Voltak intő jelek és barátok, akik figyelmeztettek, hogy baj lesz, de nem hallgattam rájuk, amit már bánok. A családon kívül a szabadság hiányzik a legjobban, mert itt nem teheted meg, hogy elmész a Mekibe vagy rendelsz egy pizzát, itt nincs az otthoni finom palacsinta - fejtette ki a fogvatartott, aki úgy érzi szerencsés helyzetben van, hiszen kint várja a családja. Tervei vannak, dolgozni akar, szeretne autószerelő végzettséget szerezni és visszakapni a jogosítványát.

Ezután a fogvatartottal közösen a diákok bejárták az intézetet, ahol a férfi megmutatta a zárkáját is. Egy kis asztal, fém szekrénnyel, csappal és egy egyszerű ággyal. Minden a helyére rakva, elhajtogatva ahogy kell, a szabályokat betartva.

Walczer Zsuzsanna rendőr őrnagy elmondta - Amit szakemberként és pedagógusként az előadások alatt közvetítünk a diákok felé, azt az elítélt szájából ugyanúgy visszahalljuk. Például, hogy hallgassanak a szüleikre, megfelelően válasszanak baráti társaságot, legyenek álmaik, céljaik, de szabálykövetők maradjanak. Ha mindezt egy fogvatartott is megerősíti a diákokban a saját tapasztalatai alapján, akkor még jobban beléjük vésődik.

- Szoros az együttműködés, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet örömmel biztosítja a helyszínt. Az ilyen alkalmak a fogvatartottaknak is egy jó lehetőség arra, hogy jóvá tegyék azt, amit elkövettek, azáltal, hogy a fiatalok figyelmét felhívják arra, hogy mit tegyenek azért, hogy ne essenek az ő hibájukba és elkerüljék a börtönt - mondta el a Kisalföldnek Hajdu Melinda, győri bv. százados, pszichológus és sajtóreferens.

A legtöbben rádöbbentek a látogatás alatt, hogy amit a mindennapokban természetesnek vesznek, egy rossz döntéssel pillanatok alatt elveszíthetik.

- Korábban sosem láttam belülről a börtönt, csak a filmekből volt egy elképzelésem. Másra számítottam, sokkal tisztább és rendezettebb. Viszont amit láttam és hallottam, elég elrettentő és nyomasztó volt ahhoz, hogy ne akarjak ide kerülni - fogalmazott Sándor Levente, a győri Lukács-iskola 11. osztályos diákja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában