Botrány

2023.06.03. 08:54

Emiatt köpték arcon az ETO női focicsapatának edzőjét, megszólal Dörnyei Balázs is

Ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros 3–0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a bajnoki döntő második mérkőzésén, így a kupában elsőségüket korábban megvédő győriek ezüstérmesek lettek az NB I-ben. A sikert beárnyékolja egy rendkívül sportszerűtlen jelenet, a csütörtöki mérkőzés lefújását követően ugyanis a győri vezetőedző, Dörnyei Balázs szerint a vendégek másodedzője leköpte őt.

Szeitz Tibor

„Amellett nem tudok szó nélkül elmenni, hogy mikor mentem gratulálni az ellenfélhez, Vágó Attila másodedző nemes egyszerűséggel arcon köpött. Nem tudom, erre mi szükség volt...” – nyilatkozta a meccset követően megdöbbenve a győriek szakvezetője, akitől másnap azt kérdeztük, mi lehetett a nem mindennapi eset előzménye. 

„A másodedző rögeszméje, hogy énmiattam tört ki a női válogatott kapitánya és a lánya közötti vita (Margret Kratz korábban kijelentette, a válogatottban játékosként nem számít Vágó Fannyra, aki a Fradinál edzősködik is – a szerk.), ami természetesen nem igaz. Nagyon nagy embernek kéne lennem, hogy ilyen döntést befolyásoljak – árulta el Dörnyei Balázs. – Bár a vereség miatt nem voltam boldog, a meccs után természetesen elindultam a ferencvárosiakhoz. Több korábbi játékosom játszik még ott, egyértelmű volt, hogy gratulálok nekik. Vágó Attila ekkor tett rám egy nyomdafestéket nem tűrő megjegyzést, amire nem szidva őt, de nyilván válaszoltam. Ezután fordult újra felém, majd köpött le. Nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne vegyek revansot, de szerencsére türtőztettem magam, majd közénk állt, elhúzott onnan az egyik játékosom. A másodedző reakcióján egyébként nem csodálkozom, úgy tudom, volt rá példa, hogy korábban egy csapattárs ferencvárosi utánpótlás-kapusedzőnek is nekirontott. A cselekménye saját magát minősíti” – mondta a győri szakvezető, aki hozzátette: rendkívül büszke a „lányaira”, akik sorozatban második éve játszhattak bajnoki döntőt. 
„Ráadásul idén már egészen más arcát mutatta ez a győri csapat, s ha nincsenek a vitatható döntések, s a góllövésben is jobban jeleskedünk, még szebb is lehetett volna az érem. Köszönjük a segítséget mindenkinek, aki bármiben is támogatott bennünket.” 

A fővárosiak egyébként az állítják, a győri tréner provokálta a ferencvárosi másodedzőt, s kivizsgálást ígérnek a klubhoz méltatlan cselekedet miatt.
A sportal.hu  írása szerint, amikor Dörnyei Balázs elsétált Vágó Attila és a Fradi stáb más tagjai előtt, akkor odaszólt, hogy „Minek örülsz, te bohóc ge.i…”. A Fradi edzője ekkor valóban elvesztette a fejét és tényleg leköpte a győri vezetőedzőt.

A honlap megkeresésére az FTC Sajtóosztálya közleményben reagált: "Az FTC sportszerűtlennek tartja Vágó Attila megnyilvánulását, ez nem volt méltó a Fradihoz. Ugyanakkor szükségesnek látjuk megjegyezni azt is, hogy az ellenfélnek sem árt méltó módon viselkednie egy olyan mérkőzés után, amelyen a győrieknek nem volt érdemi gólszerzési kísérletük sem. Tudjuk, nehéz elviselni a vereséget, de a másik provokálása szintén nem sportemberhez méltó magatartás. Ami természetesen nem menti fel az FTC másodedzőjét, haladéktalanul kivizsgáljuk az esetet és megtesszük a szükséges lépéseket.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában