likeBalaton.hu | 2022.06.28. 19:00
Nem kell aggódni! A Balatonban megjelent algákat tegnap elfújta a szél
Hétfő kora délutánra elfújta a szél a vízfelszínen lebegő algákat.

A Balaton nyugati felében több helyről jeleztek algásodást az elmúlt napokban, de

hétfő kora délutánra elfújta a szél a vízfelszínen lebegő algákat.

Hétfő délelőtt még észlelték az algákat.

A limnológiai intézet szakemberének véleménye

– Mióta a tó vizének hőmérséklete 20 Celsius fok fölé emelkedett, megjelentek a nyári időszakra jellemző kékalgák és fecskemoszatok. Június elejétől folyamatosan emelkedik a víz a-klorofill koncentrációja, amely a benne lévő algák tömegét mutatja. A fürdővízben megengedhető a-klorofill koncentráció Magyarországon 50, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elvárásai szerint 75 mikrogramm literenként. Az algásodást mutató

balatoni helyekről vett vízmintákban hétfőn 26 ?g/L a-klorofill koncentrációt mértek, amely bőven alatta marad a megengedett értéknek

– mondta Vörös Lajos, a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) kutatója.

– A Balaton nyugati felében, Badacsonytól Fonyódig kezdetben szórványosan, majd vasárnap délutántól szinte mindenhonnan jeleztek algásodást.

Tájékoztatás kértem az algásodás mértékéről, az esetleges alga-toxin megjelenéséről és útmutatást arról, mi a teendő a következő forró napokon a tóparti strandokon, ha elszaporodik az alga

– mondta Lombár Gábor, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke.

 

Nyitókép: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva