origo.hu | 2022.08.14. 12:00
Rekord nevező az István, a Király Kupán
A nagyszabású eseményt több rendezvény is kíséri, az év egyik kiemelt turisztikai programját kínálva a Balatonnál.

 

Az elmúlt évek tapasztalata és az előzetes visszajelzések alapján minden eddiginél több versenyzőre számítanak a szervezők a Nyugat-Balaton egyik legjelentősebb vitorlásversenyén, az István, a Király Kupán. Így reményeik szerint át tudnak lépni egy álomhatárt, és augusztus 20-án több mint 100 hajó indul a Bősz Adrián Borászat Nagydíjáért – mondta el Gárdos Péter, a szervező, a Keszthelyi Túravitorlás Club elnöke.

 

Az egyik korábbi verseny pillanata Forrás: KTC

 

Az István, a Király Kupa vitorlásverseny csaknem 40 éves múltra tekint vissza. A helyi rendezvény sokáig csak családias volt, az elmúlt évek egyre nagyobb érdeklődését tapasztalva viszont minden esély megvan arra, hogy a Balaton egyik meghatározó vitorlás eseményévé nője ki magát. Ennek köszönhetően a Nyugat-Balaton is fontosabb szerepet tölthet be a tó sportéletében. A verseny egyre növekvő népszerűségét jól mutatja, hogy tavaly rekordszámú jelentkezéssel zárult a nevezés: összesen 194 vitorlázó 74 hajóval vett részt a futamon. Az előzetes érdeklődés alapján idén minden eddiginél több hajóra és résztvevőre számít a KTC elnöke. A pénzdíjas versenyen az indulók ebben az évben a Bősz Adrián Borászat Nagydíjáért küzdenek majd, több hajóosztályban. A 13 órakor startoló versenyt annak is érdemes figyelemmel kísérnie, aki csak gyönyörködni szeretne az északi partot is érintő vitorlásokban, hiszen ennyi hajót egyszerre ritkán lehet látni a Keszthelyi-öbölben.

– Nemcsak a verseny népszerűsítésére, hanem annak közösségépítő erejére is nagy hangsúlyt fektetünk. Ebben nagy segítséget nyújtanak a támogatók, akiknek növekvő száma is azt jelzi, hogy évről évre erőteljesen nő a kupa presztízse – hangsúlyozta Gárdos Péter.

 

 

Az idei program – amelyet Keszthely városa is támogat – egyik kiemelt eleme lesz az Élő Regatta Nagykoncert, de a szervezők készülnek ínyencségeket kínáló gasztroudvarral, italterasszal, sőt, hajnalig tartó DJ-s zenés partival is.

A KTC elnöke bízik benne, hogy folyamatos lesz a népszerűségnövekedés, és az István, a Király Kupa néhány éven belül az egyik legnagyobb hazai vitorláseseménnyé és egésznapos turisztikai és gasztrolátványossággá válhat.

 

Keszthelyre tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: origo.hu
Nyitókép: KTC

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva