Két éve vizsgálja az OLAF Cseh Katalinék köreinek ügyét

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője 2021. augusztus elején tett bejelentést az OLAF-nál Cseh Katalinék köreinek ügyében európai uniós közpénzeket érintő csalás alapos gyanúja miatt.

Magyar Nemzet
2023. 06. 08. 5:15
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem két éve nincs fejlemény a Cseh Katalinhoz köthető körök botrányának kivizsgálásában az Európai Csalás Elleni Hivatalánál (OLAF). Mint ismert, az Anonymous nevű álarcos figura 2021 júliusában hozta nyilvánosságra a momentumos Cseh Katalinhoz köthető cégek ügyeit, amelyek összességében 4,8 milliárd forintnyi uniós pályázati pénzekhez juthattak hozzá

 

Összehangoltan pályázhattak Cseh Katalinék

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakemberei megállapították, a vállalkozások összehangoltan pályáztak uniós és hazai pénzekre. Mint kiderült, több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, de nemegyszer egyezés mutatkozott a beszállító személyében és a projekt megvalósításának helyszínében is. Az adóhatóság munkatársai azt valószínűsítik, hogy a hálózat cégei tíz pályázaton legalább részben ugyanazzal a fejlesztéssel vettek részt. A nyomozók feltárták: két pályázatnál azonos eszközbeszerzés történt, s többször ugyanazokat a számlákat tüntették fel az uniós pénzek felhasználásának igazolására.

 

Uniós pénz – információkat kértek

Deutsch Tamás 2021 augusztus elején tett bejelentést az OLAF-nál Cseh Katalin köreinek ügyében, európai uniós közpénzeket érintő csalás alapos gyanúja miatt. A Fidesz EP-képviselője azt írta: kiderült ugyanis, hogy egy Cseh Katalin vezette cég és a Cseh család cégének üzleti köre a hazai fejlesztési forrásokat és az uniós támogatásokat rendszerszintűen megcsapoló céghálózatként működött. Kiderült az is – tette hozzá – 

hogy Cseh Katalin 2013 és 2018 között olyan céget vezetett, amely a magyarországi olimpia megszervezésére hivatkozva nyert EU-s pénzeket, és úgy vezette ezt a céget ebben az időszakban, „hogy mindeközben pártjával megfúrta a magyar olimpiát 2017-ben”. 

„Kiderült rá­adásul, hogy az a technológia, amelynek kifejlesztésére a Cseh család cége jelentős uniós pénzt nyert, már korábban is létezett, sőt a család vállalkozásához kapcsolódó céghálózaté volt” – írta a fideszes politikus. Deutsch Tamás 2021 szeptemberében pedig már azt közölte: az OLAF levélben arról tájékoztatta, hogy megkezdte az ügy vizsgálatának előkészítését, és ehhez további adatokat és információkat is kért.

Borítókép: Cseh Katalin az EP strasbourgi plenárisán 2021 nyarán (Fotó: Európai Parlament)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.