RETRO RÁDIÓ

„A testvérem miatta lett öngyilkos” – az ő halála is a diósjenői rém lelkén szárad





Öngyilkosságba kergethette egyik rokonát is a nevelt lányai megölésével gyanúsított diósjenői férfi. H. József a feltételezések szerint rendszeresen megerőszakolta az akkor 14 éves Krisztinát, és az 5 évvel idősebb Szandrát. 



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.05.
Felkavaró

Amikor a lányok közölték Józseffel, hogy nem kérnek többé belőle, megölte, majd a családi ház kertjében elásta őket. Korábban éppen ő jelentette fel a tinédzserek másod-unokatestvérét, Ricsit, Szandi zaklatásáért. A fiú nem bírta a meghurcoltatást és felakasztotta magát – tudta meg a Bors a szörnyű részleteket.

A telken kutatnak

Tegnap folytatták a rend­őrök a pénteken félbeszakított munkát annak a diósjenői háznak a kertjében, ahonnan vélhetően a nevelőapjuk által meg­gyilkolt lányok egyikének maradványai kerültek elő. Valószínűsítik, hogy a gonosztevő a másik tinédzsert is ott ásta el, ezért a rendőrök munkagépekkel kezdték a terület feltárását.

Velünk volt a gyerekek lelke

Közben Mónika, a lányok szomszédos házban élő nagynénje mesélt a Bors­nak az érzéseiről.

Pénteken láttam az egyik lány csontjait. Borzalmas volt! Hiszek a szellemvilágban, biztos vagyok benne, hogy a gyerekek lelkei is végig a közelben voltak az elmúlt 13 évben. Mi eltűntként kerestük őket, most pedig már biztosak vagyunk benne, hogy meghaltak – csuklott el a rokon hangja.

Pokolba kívánják a tettest

A gyerekek apjának vagyok a testvére. Szegény bátyám már nagyon régen meghalt, így nem védhette meg a lányokat Józsitól, akit a pokolba kívánok – fakadt ki Mónika, aki egy másik rokonnal, Krisztiánnal együtt reméli, hogy Józsi a börtönben fog meghalni. – Senki ne higgye, hogy Józsi lelkén csak a két lány halála szárad! A testvérem miatta lett öngyilkos 2004-ben. A lányok másod-unokatestvéreként sok időt töltöttem Krisztivel és Szandival. Ricsi, a testvérem még többet. Szandival szerelmesek lettek egymásba, Józsi pedig feljelentette Richárdot a rendőrségen! Meghurcolták, ő pedig felakasztotta magát. Márpedig Szandi és az öcsém tényleg szerették egymást, Józsi pedig egy aljas erőszakoló volt! Kizárt, hogy a lányok beleegyeztek a vele folytatott szexuális játékokba – magyarázta a Borsnak Krisztián. A rokonok azt mondják, a lányok eltűnése után sokáig abban bíztak, hogy csupán külföldre szöktek az agresszív nevelőapjuk elől, aki egyébként rendszeresen meg is verte őket.

Az egyik szomszédasszony, Ilonka szerint Józsi azért kívánhatta meg az általa nevelt gyereklányokat, mert különösen szépek voltak. – Olyan alakjuk volt, akár a modelleknek. Bárkit megkaphattak volna. Nem ilyen sorsot érdemeltek!

Ha Te, vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás