RETRO RÁDIÓ

Így öltek: Hátborzongató részletek derültek ki a magyar maffiáról





Újra a bíróság elé került Ifj. Dora Ferenc és Alföldi László, a felvidéki magyar maffia két tagja.



Megosztás
Szerző: F.I.
Létrehozva: 2023.02.04.
maffia gyilkosság bűnözők per

A felvidéki magyar maffia bűntársai 2019 februárjában kerültek börtönbe, jelenleg 25-25 éves fegyházbüntetésüket töltik. Ifj. Dora Ferencet és Alföldi Lászlót akkoriban még csak két gyilkosság vádpontjában mondták ki bűnösnek, legutóbbi tárgyalásukon viszont kiderült: Madarász Krisztián meggyilkolásában is részt vettek.

A 33 éves Madarász Krisztiánt meggyilkolták.  Fotó: Paraméter

A páros bűnözői tevékenysége során egymásra épített: míg ifj. Dora Ferenc gazdasági bűncselekményeket követett el, addig sofőrje, testőre és mindenese, Alföldi László volt.

 A felvidéki magyar maffia gyakran megölte az elhasznált "fehér lovakat", ahogy ők nevezték azokat a szerencsétleneket, akiket különféle simlis cégekbe tettek ügyvezetőnek, strómannak.

A cseh maffiavezér rendelte el a gyilkosságot

Ifj. Dora Ferenc és Alföldi László nem sokkal az első fokú ítélethirdetés előtt, 2021 decemberében ismerték be a Madarász-gyilkosság elkövetését.

– Először is őszinte sajnálatomat szeretném kifejezni a bűnüggyel kapcsolatban– kezdte ifj. Dora Ferenc, majd hozzátette: az emberölés megtörténtét nem tagadja, de kitart amellett, hogy nem ő rendelte meg az áldozat eltüntetését.

Ifj. Dora elmondta, hogy egy áfa- és adócsaló bűntársa kérésére hajtotta fel Madarász Krisztiánt, mint fehér lovat, akinek nevére egy gazdasági bűncselekményekben utazó céget írattak. 

Ifj. Dora Ferenc a Specializált Büntetőbíróság tárgyalótermében 2023. február 2-án Fotó: Paraméter

A gazdasági társaság fontos láncszeme volt annak a gigantikus csalássorozatnak, amit a “rezes maffia” Csehországban követett el. A Madarász-gyilkosság kapcsán pedig Dora épp azzal védekezik, hogy a bűntényt nem ő, hanem “üzlettársa”, Radovan Varga rendelte meg.

– 2013 elején Varga azzal az információval jött, hogy valószínűleg problémánk lesz, mert az illetékes cseh pénzügyi elemző alakulat szétdolgozta a cégláncolatunkat, és lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy az általunk elkövetett bűncselekményeket a rendőrség ne leplezhesse le.

 Varga úr azt mondra, hogy a problémát csak úgy lehet megoldani, ha Madarász Krisztiánt már senki nem találja meg. Tehát ő mondta ki, hogy el kell tüntetni, meg kell ölni Madarász Krisztiánt. Bár igaz, a gyilkosság megrendelése ellen nem emeltem szót. 

– vallotta be a bíróságon.

Elmondása szerint az idézett beszélgetésnél Alföldi László is jelen volt, aki magára vállalta a bűntett elkövetését. Dora szerint Alföldinek jól jött a felajánlott pénz, és ezért egyedül végezte el az emberölést. 

Alföldi László mindent beismert a bíróságon.  Fotó: Paraméter

Jól megtervezett gyilkosság

Alföldi a gyilkosságot alaposan eltervezte, először is kölcsönadta Madarásznak a saját, lízingelt autóját, egy fekete Škoda Octaviát, majd szólt neki, hogy vigye vissza a kocsiját Galántára.

Galántán találkoztunk, és azt mondtam neki, hogy segítségre van szükségem, jöjjön velem. Elmentünk Alsóhatárra, idősebb Dora Ferenc telkére. Azért oda, mert ott otthonosan mozogtam, biztonságban éreztem magam. Ahogy kiszállt az autóból, mondtam neki, hogy le kell lőnöm. Kétszer vagy háromszor mellkason lőttem.

 – ismerte be a gyilkosságot Alföldi.

Hogy a családnak milyen hatalma volt a faluban, jól szemlélteti, hogy simán le lehetett lőni egy embert a családi házakkal övezett utcában úgy, hogy egyetlen falubeli lakos se emeljen szót a késő esti pisztolydördülések ellen.

– Ezután megtudtam, hogy Madarász maradványait Alföldi az apám telkén ásta el. Már nem emlékszem arra, hogy apám erről értestült-e. De végül úgy döntöttünk, hogy rossz helyen van, és Alföldi elhatározta, hogy átássa, ami állítólag meg is történt. – tette hozzá Dora.

A vádlott azt is részletezte, miként tüntette el a gyilkosság bizonyítékait: a gyilkos fegyvert darabokra szedte és a Dunába dobta, kocsiját pedig egy lopott autókkal foglalkozó galántai társaságnak adta el, végül a rendőrségen bejelentette, hogy az Octavia, amit Madarásznak adott kölcsön, eltűnt az andódi férfival együtt.

Már elítéltek, de ennek ellenére megmutattam a holttestek helyét, hogy a rokonok legalább tudják őket eltemetni. Nagyon sajnálom. Tényleg. Őszintén. Megtörtént, és vállalom értük a felelősséget.

 – nyilatkozta a kihallgatás végén Alföldi. 





 





Ezeket olvastad már?
Romantikáznál a pároddal? Itt sétálhatsz cseresznyefák alatt

Romantikáznál a pároddal? Itt sétálhatsz cseresznyefák alatt

"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

Videózás közben halt meg a híres influenszer, órákkal később találták meg a testét

Videózás közben halt meg a híres influenszer, órákkal később találták meg a testét

Itt a titok: így lehet magasabb a nyugdíjad

Itt a titok: így lehet magasabb a nyugdíjad

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás